Mindenki ügye
Egészségügyi Világszervezet: a koronavírus-járvány második hulláma télen érkezik majd
| Euronews/EÜ
Európának fel kell készülnie a koronavírus-járvány újabb hullámára, amely télen érkezik, és legalább olyan súlyos lesz, mint az első - figyelmeztet az Egészségügyi Világszervezet az Euronews értesülése szerint.
A WHO regionális igazgatója határozottan fogalmazott a brit "The Telegraph"-nak adott interjújában mondván, hogy ez nem az u...
Több koronavírus-fertőzött életét is megmentették immun- és vérplazmaterápiával Magyarországon
| MTI
A magyarországi járványgörbe stabil, és reménykeltő gyógyszer-, illetve vakcinakísérletek folynak világszerte a vírus ellen - jelentette ki a Szent László Kórház infektológus főorvosa a koronavírus...
Orbán bejelentése: Budapesten is feloldják a kijárási korlátozásokat
| EÜ
„A járványveszély kihirdetésének 66. napjában vagyunk, azzal a jó hírrel szolgálhatok, hogy az első csatát, a járvány megfékezéséért vívott csatát megnyertük fényesen nyertük meg.” – kezdte bejelen...
Folyamatosan javul az SMA-s kisfiú, Zente állapota, akiért egy ország fogott össze
| EÜ
Folyamatosan javul az állapota az SMA-s magyar kisfiúnak, Zentének, aki miatt rengetegen adakoztak Magyarországon, hogy igénybe vehessen egy új, kísérleti terápiát. A gyermek édesanyja ...
Nem lesz felső korlátja a 13. havi nyugdíjnak, bárki megkaphatja
| EÜ/MTI
A kormány úgy döntött, 2021-től fokozatoson visszavezeti a 13. havi nyugdíjat. 2021-ben egy, 2022-ben két, 2023-ban három, 2024-ben négy heti 13. havi nyugdíjat kapnak vissza a magyar nyugdíjasok. ...