Több új gyalogátkelő készült el a napokban
Szerdán az erősen felhős, borult időben többfelé készülhetünk esőre, záporokra, a középső és a Dunától keletre eső tájakon pedig kifejezetten zivataros lehet a délután. A zivatarokat felhőszakadás, jégeső és viharos szél kísérheti. A Dunántúlon és a középső tájakon az északnyugatira forduló szél megerősödik, helyenként viharossá fokozódik. Hajnalra többfelé pára, köd képződhet. A legalacsonyabb hőmérséklet reggel 10 és 16 fok között alakulhat. Napközben nyugaton és északnyugaton 12 és 16, máshol 18 és 25 fok között alakulhat a csúcshőmérséklet.
Csütörtökön sok felhő lesz az égen, újabb esőre, záporokra kezdetben még többfelé, napközben az ország keleti felén készülhetünk. Rövid napos időszakok nyugaton lehetnek. A Dunántúlon és északkeleten erős lökések kíséhetik az északi szelet. A legmagasabb hőmérséklet 14 és 21 fok között alakulhat.
Pénteken már többfelé számíthatunk többórás napsütésre, de elszórtan kisebb eső, zápor átmenetileg még kialakulhat. Nem lesz jelentős a légmozgás. Délutánra 17 és 26 fok közé melegedhet a levegő, az alacsonyabb értékeket nyugaton, északnyugaton mérhetjük.