Skip to main content
2025. március 23., Vasárnap, Emőke névnap

2025. márc. 12. Szerda, 07:42 | Csarnó Ákos | Mindenki ügye
Címkék: időjárás

Záporok kialakulhatnak

Szerdán sok felhő lesz felettünk, csak kevés helyen számíthatunk hosszabb napos időszakokra. Helyenként kisebb eső, futó zápor kialakulhat, de néhol egy-egy zivatar sem kizárt. Élénk, erős lesz a délies szél, mely északnyugaton átmenetileg viharossá fokozódhat. Hajnalra, reggelre északon és északkeleten többfelé pára, köd képződhet. Hajnalban 1 és 9, délután 16 és 22 fok között alakul a hőmérséklet.

Csütörtökön kezdetben sokfelé számíthatunk esőre, záporra. Napközben délnyugat felől felszakadozik a felhőzet, de a napsütés mellett gomolyfelhők képződnek, amelyekből a déli és a délnyugati tájak kivételével több tájegységünkön előfordulhatnak záporok, helyenként zivatarok is. Sokfelé erős, viharos lökések kísérik majd a délnyugatira forduló szelet. A minimumok 5 és 12, a maximumok 14 és 21 fok között alakulnak.

Pénteken is sok felhő lesz felettünk. Kezdetben főként a Dunántúlon számíthatunk csapadékra, majd délután már az ország nagy részén esős, záporos időben lesz részünk, néhol akár az ég is megdörrenhet. Az élénk, erős szélben 10 és 21 fok között alakul a legmagasabb hőmérséklet, északnyugaton mérhetjük a legalacsonyabb maximumokat.

idokep.hu