Vírusválság ide vagy oda, a KSH szerint elég nagyot nőttek a nettó bérek tavaly óta

Mármint azoknak, akik meg tudták tartani a munkájukat. A részmunkaidősöket nem számolja a statisztika.
Idén júliusban 401 800 forint volt a bruttó átlagkereset, 10,8 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Fontos hozzátenni, hogy a KSH az átlagkeresetet a teljes munkaidőben foglalkoztatott dolgozók béréből számolja ki, vagyis akit a járvány alatt részmunkaidőre küldtek, az kiesik a statisztikából - teszi hozzá a hvg.hu.
Ráadásul mivel az adatok a legalább 5 embert foglalkoztató cégek, valamint a költségvetési intézmények és a legfontosabb nonprofit szervezetek teljes munkaidős dolgozóinak béréből állnak össze, a legkisebb vállalatok alkalmazottainak fizetéséről ez a szám nem mond el semmit. Márpedig jellemzően ott a legalacsonyabbak a fizetések.
A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 267 200, a kedvezményeket is figyelembe véve 275 900 forintot ért el, ez 10,8, illetve 11 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest.
A bruttó átlagkereset a pénzügyi és biztosítási tevékenység gazdasági ágban volt a legmagasabb (719 300 forint), és a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén a legalacsonyabb (249 900 forint), pedig ez utóbbiban egyébként is sokan vesztették el az állásukat idén.
A nemek közötti szakadék alig csökken: bruttó átlagkereset a teljes munkaidőben alkalmazásban álló férfiaknál 430 000, a nők esetében 363 200 forintot ért el, ez a férfiaknál 9,2, a nőknél 11,2 százalékos növekedést jelent egy év alatt.
(Fotók: MTI)
Jövőre folytatódik az élelmiszer- és a benzinárak emelkedése a Magyar Nemzeti Bank szerint
Nincs megállás a jegybanki előrejelzés szerint. Aki kezdett hozzászokni ahhoz, hogy az elmúlt hónapokban nem kellett hetente egyre drágább benzint tankolnia a kocsijába, jó, ha felkészül: jövőre többet kell majd költenie az üzemanyagra. De a piacra járók élete sem lesz sokkal könnyebb, az élelmiszerek áremelkedése ugyanis jövőre is érzékenyen fogja érinteni a pénztárcákat - írta az a Magyar Nemzeti Bank csütörtökön megjelent inflációs jelentése alapján.