Korlátozzák a látogatást az egri Markhot Ferenc Kórházban
Pénteken felhős, borongós időre készülhetünk. Nyugat felől a hajnali óráktól kezdve egyre többfelé elered az eső, napközben a középső, este pedig már a keleti, északkeleti tájakon is számíthatunk csapadékra. Estefelé helyenként a Dunántúlon záporok, néhol akár zivatarok is előfordulhatnak. A délkeleti szél többfelé megélénkül, néhol erős lökések is lehetnek. Hajnalban -2 és +9 fok között alakul a legalacsonyabb hőmérséklet, gyenge fagy helyenként északon, északkeleten lehet. Ugyanakkor északon foltokban pára, köd képződhet a reggeli órákra. Kora délután 7-15 fokot mérhetünk.
Szombaton is erősen felhős, borult idő ígérkezik. Többfelé várható ismét eső, zápor, délnyugaton egy-egy zivatar sem kizárt. Egyre többfelé megélénkül, megerősödik az északnyugatira forduló szél. Reggelre északon és az Alföldön többfelé pára, köd képződhet. A legmagasabb hőmérséklet 7 és 12 fok között alakul.
Vasárnap mindenhol kisüt a nap hosszabb időre, de néhol északkeleten és keleten még egy-egy zápor átmenetileg kialakulhat. A hajnali pára- és ködfoltok a kevésbé szeles tájakon tartósabban megmaradhatnak. Többfelé élénk lesz a nyugatias szél. Hajnalban helyenként gyengén fagyhat, majd napközben 7 és 13 fok közé melegedhet a levegő.
idokep.hu
Támogasd a hatalomtól független újságírást! Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így. Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét. Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004. Köszönjük! |