Újra gyengül a forint, rövid időre a 410-es szintet is elérte az euró árfolyama

Szerda délután újabb mélypontra süllyedt a forint: az euró árfolyama egy időre a 410-es szint közelébe emelkedett, ami kéthavi negatív rekordot jelent. A Portfolio beszámolója szerint a forint gyengülésének fő oka az volt, hogy életbe léptek az Egyesült Államok újabb, emelt vámtarifái a kínai árukra, amire válaszul Kína is további vámemeléseket jelentett be még a délután folyamán.
A piaci reakciók miatt a forint estig csak minimálisan tudta korrigálni veszteségeit: az euró árfolyama estére is 409 forint körül mozgott.
Az év eleje sem indult jól a magyar fizetőeszköz számára: január elején kétéves mélypontra gyengült, akkor az euró 416 forint fölé is emelkedett. Ezt követően februárban fokozatos erősödés következett, a hónap végére pedig a 400-as szint alá is benézett az árfolyam. Ekkor Orbán Viktor is megszólalt a fejlemények kapcsán, röviden annyit mondott: „ilyen a béke”.
A forint ezt követően viszonylag stabilan tartotta magát a 400-as szint körül, sőt két héten keresztül még alá is benézett. Az Erste Bank elemzői korábban úgy vélekedtek, hogy az év végére 415 forint körüli szintre gyengülhet a forint az euróhoz képest, 2026 végére pedig akár a 420-as árfolyamot is elérheti.
indexkép: unsplash
Kapcsolódó cikkek
Trump új vámintézkedései felforgatják a globális kereskedelmet
Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!