2024. március 29., Auguszta

Mindenki ügye

#koronavírus #vakcina #ujhelyi istván

Ujhelyi: 22 milliárd forint értékben ajándékozott el a kormány covid-vakcinákat

Nagy Donát 2022.08.18. 10:42

Nyakunkon maradt a készlet, aminek már el is kezdett lejárni a szavatossága.

Eddig összesen körülbelül mintegy 22 milliárd forint értékben ajándékozott el ingyen covid-vakcinákat a kormány más országoknak – ezt Ujhelyi István szocialista EP-képviselő, az Európai Parlament közegészségügyi bizottságának tagja közölte online sajtótájékoztatóján a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) által kapott adatokra hivatkozva.

 

 

Az MSZP politikusa elmondta, hogy az elmúlt időszakban mintegy 4 millió 900 ezer adag covid-vakcinát adott át ingyen a kormány más országoknak, ami a korábban nyilvánosságra hozott árak és árfolyamok alapján körülbelül 22 milliárd forintnak megfelelő értéket jelent.

 

Hozzátette, hogy a megkapott adatok alapján – feltehetően a lejáró szavatosság miatt – mintegy 50 ezer oltóanyagot kellett központilag le is kellett selejtezni. Emellett valamivel több mint 400 ezer adag vakcinát adtunk „kölcsön” Csehországnak, 1 millió adag AstraZenecát és 100 ezer adag Janssent pedig értékesített a kormány más államoknak; viszont hogy ez utóbbi pontosan mennyi bevételt jelentett, már nem tudni.

03o-ujoltas-uj-mtibalazs-attila-color-a
Fotók: MTI

 

Ujhelyi azt mondta, hogy az NNK által kiadott adatok szerint jelenleg mintegy 8 millió adag oltás áll rendelkezésre, ám ebből valamivel több mint 2 millió adag kifejezetten a gyerekek átoltására szánt Pfizer vakcina, illetve 3 millió 7 ezer egydózisú Janssen, amely azonban más oltóanyagokkal már kevésbé kombinálható.

 

Az MSZP politikusa a Nemzeti Népegészségügyi Központtól azt az információt kapta, hogy jelenleg nincs élő szerződése a magyar kormánynak további vakcinákra.

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló