2021. szeptember 24., Gellért Mercedesz

Mindenki ügye

#áder jános #köztársasági elnök #trócsányi lászló

Trócsányi László lehet Áder János utódja

Székely Zoárd 2021.08.05. 08:54

Ismét egy Orbán és a Fidesz mellett elkötelezett politikus lenne a köztársasági elnök.

Trócsányi László jelenlegi fideszes EP-képviselőt, korábbi igazságügyi minisztert jelölik a kormánypártok Áder János köztársasági elnök utódául – értesült a Népszava, amelynek információit fideszes politikusok is megerősítették.

 

Ezzel a lépéssel Orbán Viktor az elbukott uniós biztosi tisztség helyett az államfői poszttal „kárpótolná” Trócsányit, akit 2019 szeptemberében kormánya az Európai Bizottság (EB) magyar tagjának jelölt. Az EP jogi bizottsága azonban összeférhetetlenség miatt – kétszer is – elutasította jelöltségét, emiatt pedig az EB elnöke, Ursula von der Leyen új biztosjelölt megnevezését kérte.

 

Így lett végül Trócsányi helyett Várhelyi Olivér a magyar uniós biztos. Forrásaink szerint Trócsányi neve már tavaly szóba került a lehetséges államfő-jelöltek között, először a Mandiner írt erről októberben, a hvg.hu pedig idén júniusban a Fidesz favoritjaként emlegette.

trócsányi-laszló-MTI-soós-lajos
Fotó: MTI/Soós Lajos

 

Áder János második államfői mandátuma 2022. május 10-én jár le, az alaptörvény értelmében másodszor nem választható újra. A köztársasági elnököt a korábbi elnök megbízatásának lejárta előtt legalább 30, de legfeljebb 60 nappal kell megválasztani.

 

A lap megjegyzi: a parlamenti választások előtt az országgyűlés már nem szokott ülésezni, jövőre azonban ez másképpen lesz: Áder utódját még 2022 március-áprilisában megválaszthatja a mostani összetételű Parlament.

 

Trócsányi megválasztása esetén ismét egy Orbán és a Fidesz mellett elkötelezett politikus töltené be az államfői posztot 2027 tavaszáig.

 

 

Címlapfotó: MTI/Balogh Zoltán

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló