2024. október 7., Amália

Mindenki ügye

#kormány #pénz #beruházás

Több száz milliárd forintnyi beruházást halaszt el a kormány

Nagy Donát 2021.12.10. 07:40

Nem jön az EU-ból a pénz, a mienk meg másra kellett.

350 milliárd forintnyi beruházást elhalaszt a kormány azért, hogy pótlólagos költségvetési tartalékot képezzen, írja a Portfolio.

 

Ennek két oka van:

  • egyrészt kiderült, hogy gigantikus volt az államháztartás hiánya novemberben,
  • valamint  eldőlt, hogy idén már biztosan nem kapja meg a költségvetés Brüsszelből helyreállítási program 326 milliárd forintos előlegét.

A Magyar Közlöny csütörtök esti számában már meg is jelent az 1888/2021. (XII. 9.) számú kormányhatározat, "költségvetés pénzügyi tartalékainak növeléséről" címmel. A határozat mindössze három rövid pontból áll és az alábbiakat tartalmazza.

 

A Kormány:

  1. egyetért azzal, hogy a 2021. évi államadósság-mutató csökkenése a Kincstári Egységes Számla magas szintje mellett valósuljon meg;
  2. az 1. pont szerinti cél teljesítése érdekében 350 milliárd forint pótlólagos pénzügyi tartalék képzése céljából felhívja a fejezeteket irányító szervek vezetőit, hogy a 2021. évi költségvetés végrehajtása során gondoskodjanak arról, hogy a szakmai (nem uniós) fejezeti kezelésű előirányzatok 2021. költségvetési évről szóló beszámoló szerinti összes költségvetési kiadásai ne haladják meg az 1. mellékletben meghatározott összegeket (a továbbiakban: fejezeti kiadási maximum), azzal, hogy az adott fejezet fejezeti kiadási maximumába beletartoznak a XLVII. Gazdaságújraindítási Alap adott fejezet által kezelt fejezeti kezelésű előirányzatai is;
  3. a 2. pontban meghatározott fejezeti kiadási maximumtól való eltérésre a pénzügyminiszter adhat engedélyt.

A fentiek után pedig a részleteket egy táblázat tartalmazza.

A határozatból az sajnos nem derül ki, hogy pontosan mely beruházásokat halasztja el a kormány.

A Pénzügyminisztérium által csütörök este kiadott közlemény pedig mindössze két bekezdésből áll:

A magyar gazdaság újraindítása sikeres: a gazdaság teljesítménye 6,1%-kal nőtt, a beruházások 12% felett bővültek, a foglalkoztatottak száma 4,7 millióra emelkedett, a munkanélküliségi ráta pedig 4% alá javult. Mindez azt jelenti, hogy a magyar gazdaság teljesítményét már kisebb mértékben szükséges állami beruházásokon keresztül is ösztönözni. A kormány úgy döntött, hogy egyes beruházásokat később valósít meg, ezzel jelentősen, összesen 350 milliárd forinttal növeli Magyarország idei évi pénzügyi tartalékait az államadósság csökkentése mellett.

A hamarosan megjelenő, a költségvetés pénzügyi tartalékainak növeléséről szóló kormányhatározat rögzíti, hogy az államadósság-mutató csökkenésének a Kincstári Egységes Számla magas szintje mellett kell megvalósulnia. Magyarország nemcsak az elsők között indította újra a gazdaságát, a magyar gazdaság mára meghaladta a járvány előtti teljesítményét. Ez lehetőséget ad az egyensúlyi mutatók javítására, amellyel erősödik hazánk pénzügyi stabilitása, tovább javul befektetői megítélése. A pénzügyi tartalékokat oly módon növeli a kormány, hogy közben jut forrás a 13. havi nyugdíjra, a családi adóvisszatérítésre, a 25 év alattiak adómentességére, és a munkát terhelő adók 750 milliárd forintos csökkentésére is.

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló