2024. március 28., Gedeon Johanna

Mindenki ügye

#tüntetés #egészségügy

Több száz egészségügyi dolgozó tüntetett a budapesti Hősök terén az új szolgálati jogviszony miatt

Nagy Donát 2021.07.31. 12:09

A demonstrációra várták Pintér Sándor belügy- és Kásler Miklós emberi erőforrás minisztert is, ám őket ez nem hatotta meg. A kormányzat amúgy sem kommunikál a szakmai csoportokkal.

A tüntetésre érkezők többsége fehér ruhában és fehér lufival demonstrált, körülbelül a tér felét megtöltve – írja az Ugytudjuk. A több száz tüntetőt Balogh László, a szakdolgozói kamara elnöke köszöntötte, aki emlékeztetett: a márciusban bevezetett törvény ellen már akkor tiltakozni kellett volna, de akkor el kellett látni a betegeket. 

 

Balogh szerint a szabályozás súlyos ellentmondásokat és szabályozási hiányosságokat tartalmaz, méltánytalan, ezért jogos a szakdolgozók elégedetlensége. A demonstrációhoz több szakszervezet és szakmai szervezet is csatlakozott. A felszólalók külön köszöntötték a kamara megyei tagszervezeteinek tagságát is. Emlékeztetett: csaknem háromezer szakdolgozó nem írta alá ezt az új jogviszonyt.

Ez hatalmas veszteség az egészségügynek és a betegeknek

– mondta Balogh, aki szerint azok is itt vannak, akik kényszer hatása alatt írták alá a szerződést.

 

A demonstrációra várták Pintér Sándor belügyminisztert és Kásler Miklós emberi erőforrás minisztert, ám egyikük sem jelent meg, küldtek viszont levelet, amit fel is olvastak a demonstrálóknak. Mindkét levelet óriási füttykoncert, "mondjon le" és "takarodj" szavak kísérték, hogy csak a legfinomabb kifejezéseket idézzük.

Megunták, hogy nem kommunikál velük a kormány

A MESZK korábban jelezte: egy hosszú folyamat végeredménye ez a demonstráció. A kormányzat egyáltalán nem kommunikált velük, meg sem hallgatták őket. 

 
tunt0
Fotó: Ugytudjuk
 

Az egészségügyi szakdolgozók azért tiltakoztak, mert az új szolgálati jogviszony úgy rakott rájuk extra terheket, hogy az orvosokkal ellentétben még a fizetésük sem nőtt.

A demonstráción résztvevőket szolidaritásáról biztosította a Magyar Orvosi Szakszervezet, a Magyar Orvosi Kamara részéről pedig Kincses Gyula fel is szólalt a rendezvényen. 

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló