Több ezer éves, muzeális értékű kelta kés lapult a ruhásszekrényben – VIDEÓ

A régészeti lelet egy sírból származhat.
Muzeális értékű kelta kést találtak egy férfinél a rendőrök Szolnokon. Jogtalan elsajátítás miatt kell felelnie – írja a police.hu.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Pécsi Osztálya jogtalan elsajátítás vétség gyanúja miatt folytat eljárást B. József és M. Viktor ellen.
A nyomozók 2020. augusztus 6-án B. József szolnoki lakásában kutatást tartottak, ahol egy régészeti leletet találtak, amely egyelőre ismeretlen időpontban és helyen, valószínűleg földmunka során kerülhetett elő. A régészeti szakértő véleménye szerint az 50 centiméter hosszúságú, vasból készült kés az időszámításunk előtti I-III. századból származó kelta vaskés, mely a korszakra jellemző sajátosságokat mutatja, és feltehetően egy kelta sírból való.
A leletről az alábbi videót közölték:
B. József az otthonában megtalált régészeti leletről úgy nyilatkozott, hogy azt M. Viktortól vásárolta. M. Viktor elmondása szerint a tárgyat egy vásárban vette.
A rendőrség arra hívja fel a figyelmet, hogy aki a kulturális javak körébe tartozó, talált idegen tárgyat vagy régészeti leletet nem szolgáltat be állami tulajdonba, jogsértést követ el. Azt javasolják, hogy ha valaki hasonló tárgyat talál, vegye fel a kapcsolatot a legközelebbi múzeummal, vagy jelezze a rendőrségnek.
(Indexkép: police.hu)
A Dobó utcára is kijuthatunk a várból a földalatti alagutakon a Zárkándy-bástya felújítása után