Eger karácsonyfája ismét kerestetik
Augusztus 20-án Európa legnagyobb tűzijátékát fogja bemutatni Magyarország. Négynapos ünnepen, 20 helyszínen várják majd az ünneplőket. A tűzijáték 32 percig tart majd, 4,3 kilométer hosszan lehet élvezni.
A költségekkel kapcsolatban Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő nemrég azt mondta, időben adnak majd tájékoztatást, de az nem most van. A Telex ezzel szemben viszont arról ír, hogy
tíz évre titkosították, mennyibe kerül Európa legnagyobb tűzijátéka augusztus 20-án.
A pontos árat Párbeszéd próbálta megszerezni, ezért még június végén közérdekű adatigénylést nyújtottak be az Átlátszó által üzemeltetett KiMitTud közadatigénylő weboldalon. A hét elején érkezett meg rá a válasz, amiben a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvényre hivatkozva azt írta:
a döntés megalapozását szolgáló adat a keletkezésétől számított tíz évig nem nyilvános.”
Azért valamennyi viszonyítási alapunk van arról, mennyibe kerül a durrogtatás: az Átlátszó már arról ír, hogy
2021-ben közel 12 milliárd forintba kerültek az augusztus 20-i programok.
Az MTÜ akkor ezt három és fél hónappal a lap adatigénylése után árulta el. Az idei program viszont nagyobb lesz, mint tavaly, a tűzijáték során uszályokról és pontonokról mintegy 40 ezer pirotechnikai eszközt lőnek majd fel 4,3 kilométer hosszan a Margit híd és a Petőfi híd között. Emellett a tavalyihoz képest kétszer annyi, hatszáz drón is hozzájárul majd a látványhoz.
A dagadó botrány ellenére a szervezés jelenleg is gőzerőval zajlik. Arról, hogy mennyien találnának jobb helyet a huszadikán eldurrogtatott péznek, a Szabad a Hang oldalán található petíció mesél,
a tűzijáték ellen eddig már több mint 95 ezren írtak alá.
(Via ugytudjuk.hu)