Szijjártó Péter: október 1-je után is marad a határzár

A V4-országok polgárai továbbra is kivételezettek.
A határainkon a belépésekre vonatkozó korlátozó intézkedések fennmaradnak, tekintettel arra, hogy a vírus utánpótlását el kívánjuk vágni – válaszolta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ATV-nek arra a kérdésére válaszolva, hogy október 1-től is fennmarad-e a határzár.
Láthatjuk, hogy az új napi esetek száma Európa-szerte növekszik. Ez alól sajnos nem képeznek kivételt a térségbeli vagy éppen szomszédos országok sem. Mi úgy ítéljük meg, hogy a határainkon korábban életbe léptetett korlátozó intézkedések feloldása a járványügyi helyzet romlásához vezetne, és ez ellentétes azzal a célunkkal, amely úgy szól, hogy Magyarországnak működnie kell
– magyarázta a tárcavezető.
Szijjártó Péter azt is elmondta, hogy a visegrádi országok polgárai számára továbbra is élnek a könnyítések.
(Indexkép: Kovács Attila / MTI)
Sokkal többen fognak meghalni koronavírustól októbertől a minisztérium számításai szerint
Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!