Sulyok Tamás reagált arra, hogy sértő jelzővel illették - lehet egy szatyor fingnak nevezni, Orbán "poloskázása" meg rendben van

Sulyok Tamás köztársasági elnök szerint mindenkinek megvan a saját véleménye arról, mi számít gyűlöletbeszédnek, de ezt mindig a szövegkörnyezet figyelembevételével kell értelmezni. „A kontextus figyelmen kívül hagyása önkényes értelmezésekhez vezet, és én ezt nem támogatom” – fogalmazott egy hétfő este közzétett Facebook-videójában. Bár nem nevezte meg Orbán Viktor március 15-i beszédét, amelyben a miniszterelnök egyes csoportokat „áttelelő poloskáknak” nevezett, utalást tett rá.
„Ha rólam azt mondhatják, hogy egy szatyor fing vagyok – elnézést a kifejezésért –, vagy ha a választópolgárokra azt mondják, hogy büdösszájúak, esetleg az európai parlamenti képviselőket agyhalottaknak nevezik, akkor ez egy adott közbeszédstílust tükröz. Ebben a közegben kell értelmezni az ilyen kijelentéseket, függetlenül attól, hogy tetszenek-e nekünk vagy sem. Személy szerint én nem tartom helyénvalónak az ilyen megnyilvánulásokat” – mondta Sulyok.
Orbán Viktor március 15-i beszédében „poloskákhoz” hasonlította azokat a csoportokat, akik kritikusak a kormánnyal szemben, köztük civil szervezeteket, független újságírókat és ellenzéki politikusokat. A beszéd nagy visszhangot váltott ki, több párt és szervezet is feljelentést tett közösségi uszítás miatt, de az ügyészség szerint a miniszterelnök szavai nem merítették ki ezt a kategóriát.
Sulyok a mostani videójában utalt Tóta W. Árpád publicista posztjára, amelyben a köztársasági elnököt „egy szatyor finghoz” hasonlította, valamint Magyar Péter kijelentéseire, aki a róla kiszivárgott felvételek szerint „büdösszájúaknak” nevezte a választókat és „agyhalottaknak” politikustársait. Sulyok szerint Orbán Viktor beszédét is ebben a közbeszédben, annak stílusában kell értelmezni.
indexkép: Máthé Zoltán, MTI
Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!