2021. augusztus 6., Berta Bettina

Mindenki ügye

#lmp #schmuck erzsébet #nyugdíj #nyugdíjemelés

Alamizsnának is kevés a 0,6 százalékos nyugdíjkorrekció

Székely Zoárd 2021.06.20. 13:47

Elfogadhatatlan, hogy a nyugdíjasoknak nincs pénze ennivalóra és gyógyszerre.

Alamizsnának is kevés a 0,6 százalékos nyugdíjkorrekció, ráadásul növeli is a különbséget a nyugdíjak összege között

– jelentette ki online sajtótájékoztatóján vasárnap Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke.

 

Számításai szerint a korrekció összege nagyrészt csak néhány száz, vagy pár ezer forint, ami nem ellensúlyozza az élelmiszerek inflációját.

Elfogadhatatlannak nevezte emiatt, hogy idős emberek ne tudjanak rendesen táplálkozni, vagy azért nem vehetik meg a gyógyszerüket, hogy jusson ebédre. Az infláció alatti emelés egyúttal azt is jelenti, hogy a nyugdíjasok hiteleznek az államnak

– hangsúlyozta.

 

Az ellenzéki politikus azt is kifogásolta, hogy a korrekció nem veszi figyelembe a nyugdíjak összegét.

Elhibázott stratégia annak adni, akinek van, a rászorulóknak viszont alig

– fogalmazott.

Az LMP a kisebb nyugdíjakat jobban emelné, ráadásul régóta szorgalmazza az évközbeni korrekciót, amit a kormány csak most, talán a közelgő választások miatt vezetett be

– mondta Schmuck Erzsébet.

 

 

 

Címlapfotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló