2024. október 7., Amália

Mindenki ügye

#fidesz #ellenzéki összefogás #közvélemény-kutatás #pártpreferencia

Republikon: továbbra is vezet az összefogott ellenzék


Miután egy, kiszivárogtatott – állítólagos – kutatás jelentős fideszes előnyt állapított meg, a Republikon már egészen más számokat hozott.

 

Év elejéhez képest mintha semmit sem változtak volna az erőviszonyok az ellenzéki tömb és a kormányoldal között: az összefogó pártok együtt 3 százalékponttal vezetnek a teljes népesség, és 5-tel a pártválasztók körében a közvélemény-kutató szerint – írja a Telex.

Láthatóan nem ütötte meg a Fidesz támogatottságát a COVID-19 negyedik hulláma, és a Völner Pál személye körüli botrány sem, bár utóbbi hír az adatfelvétel idején még lehet, hogy nem jutott el az emberek széles köréhez

– értékeli az adatokat a Republikon Intézet 2021 decemberi közvélemény-kutatása, amelyet elsőként a Telexen közöl a kutatócég.

 

A kutatás 1000 fő telefonos megkérdezésével készült december 9-14. között, a kutatás nem, életkor, iskolai végzettség és településtípus szerint reprezentatív az ország felnőtt lakosságára. 

 

Decemberre hosszú idő után a teljes népesség körében erősödött a Fidesz, 31 százalékról 33 százalékra, és a pártválasztók körében is 2 százalékpontot hoztak, így jelenleg 43 százalékon állnak.

 

A DK és a Momentum 1-1 százalékponttal erősödtek a teljes népesség körében, így Gyurcsány Ferenc volt kormányfő pártja 12, a Donáth Anna vezetésével operáló momentumosok pedig 7 százalékos támogatottsággal bírnak. A Jobbik változatlanul 8, az MSZP változatlanul 5 százalékon áll, míg az LMP támogatottsága továbbra is 2 százalék, a Mi Hazánké pedig 3 százalék.

 

Az MKKP és a Párbeszéd mind 1-1 százalékpontot vesztettek, 3 százalék helyett 2 százalékon állnak a teljes népesség körében, miközben továbbra is 2 százalék szavazna egyéb pártokra.

ellenzéki-vezetők--fb--karácsony-g (1)
Kép forrása: Karácsony Gergely / Facebook

 

A pártválasztók körében is 2 százalékpontot erősödött a Fidesz, 41-ről 43 százalékra.

A DK itt is 1 százalékpontot javított, jelenleg 16 százalék szavazna erre a pártra, míg a Momentum változatlanul 9, a Jobbik továbbra is 10, az MSZP továbbra is 7 százalékon állnak.

Jelentősebb változás az elmúlt hónaphoz képest, hogy a bizonytalanok aránya 26 százalékról 24 százalékra csökkent.

 

Az ellenzéki összefogás pártjainak összevont támogatottsága 1 százalékponttal nőtt a teljes népesség körében, és változatlan a pártválasztók körében. Így

az ellenzéki tömb és a Fidesz versenyében az ellenzéki összefogás 3 százalékponttal vezet a teljes népesség, és 5 százalékponttal a pártválasztók körében (33-36; illetve 43-48).

A mostani pártpreferencia-kutatás adatait értékelve a Republikon felhívta a figyelmet: a DK támogatottságának több hónapos csökkenő trendje az elmúlt hetekben megfordult, és a Momentum is tudott a múlt hónap után fordítani; mindkét párt kis mértékben, hibahatáron belül, de erősödni tudott, ellenben a Jobbik támogatottsága az előválasztás eseményei után csökkent, és egyelőre nem tudott új erőre kapni a párt, stagnál. 

 

(Via ugytudjuk.hu)

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló