2024. április 20., Tivadar

Mindenki ügye

#parkolás #korrupció #házkutatás #zugló #horváth csaba

Parkolási korrupcióval vádolják és gyanúsítottá vált Horváth Csaba


A zuglói polgármester mellett egy "volt helyi politikust" is meggyanúsítottak.

 

Korrupciós bűncselekmények miatt gyanúsított a zuglói polgármester és egy volt helyi politikus – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.

 

Közleményükben azt írták: a Központi Nyomozó Főügyészség befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmény miatt folytat nyomozást, amelyben a zuglói fizetős parkolási rendszerrel kapcsolatos visszaéléseket vizsgálja.

 

A nyomozó főügyészség - a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda közreműködésével - szerdán több helyszínen, köztük a zuglói önkormányzat épületében kutatásokat és lefoglalásokat végzett, majd gyanúsítottként hallgatta ki a zuglói polgármestert és egy volt helyi politikust.

 

Az ügyészség közleménye rögzíti: a megalapozott gyanú lényege szerint 2016-ban a jelenlegi polgármester – aki akkor a Fővárosi Közgyűlés tagja volt – a társával Zuglóban, a tervezett fizetős parkolási rendszer üzemeltetésére keresett egy gazdasági társaságot, amelytől a nyereségük felére tartottak igényt.

Ezen túlmenően, 2017 szeptemberében egy helyi politikus azzal kereste meg ugyanezt a céget, hogy havi hárommillió forintért cserébe nem fogja a befolyását a cég ellenében érvényesíteni az ügyben – írták az ügyészségi közleményben. Hozzátették: a gyanúsított legalább három alkalommal vett át alkalmanként hárommillió forint készpénzt.

 

A kiterjedt nyomozásban további eljárási cselekmények várhatóak – írták.

horváth-csaba-mti-koszticsák-szilárd
Horváth Csaba, Zugló szocialista polgármestere, az MSZP fővárosi közgyűlési frakcióvezetője (Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)

Horváth: mindenben együttműködünk

 

Szerda reggel házkutatást tartottak a zuglói önkormányzatnál, Horváth Csaba (MSZP) polgármester otthonában és egy parkolási társaságnál.

 

Korábban maga Horváth Csaba közölte Facebook-oldalán, hogy mindenben együttműködik a vádhatósággal.

Szerdán reggel az ügyészség munkatársai jelentek meg a Zuglói Polgármesteri Hivatalban, a Zuglói Közbiztonsági Nonprofit Kft.-nél, valamint az otthonomban. Az eljárás pontos okát egyelőre nem ismerjük, de mindenben együttműködünk az ügyészséggel. Amint többet tudunk, tájékoztatjuk a közvéleményt.

Hadházy Ákos, a választókerület ellenzéki jelöltje pedig azt írta:

Sajnos hallottam olyan információkat, amelyek arra utaltak, hogy ez be fog következni, mivel a SYS IT Services Kft-t érintő nyomozásnak lehetnek ellenzéki önkormányzatokat érintő szálai. Meg is kérdeztem Polt Pétertől, valóban így van-e, de a legfőbb ügyész kitérő választ adott.

Hozzátette:

a SYS IT ügye a kormány legmagasabb köreihez vezet. A számlagyárként működő cég egy nagyon komoly csalássorozat központi szereplője, az ügyben információim szerint érintett egyebek mellett a 4iG Nyrt. is, amelynek épp tegnap tette lehetővé a kormány, hogy megvásárolja az Antenna Hungáriát, így megkerülhetetlen szereplője legyen a magyar távközlési iparnak.

(Via ugytudjuk.hu)

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló