2024. július 13., Jenő

Mindenki ügye

#miskolc #lmp, #orosz bernadett

Orosz Bernadett: A kormány kergetett bele a jelöltségbe, és kitartok addig, míg az áldozatok számára biztonságos jogi környezet nem teremtünk

2024.05.10. 16:41

A Miskolcon önkormányzati képviselőjelöltnek induló egykori bántalmazott nő, az LMP hatására lépett be a politikába.

A Népszavának adott nagy interjút Orosz Bernadett, akit korábban súlyos bántalmazása okán ismert meg az ország. A nő most önkormányzati képviselőjelöltként indul Miskolcon, többek között az LMP támogatásával.

 

Orosz elmondta, hogy 2019 előtt a Fideszre szavazott, de amikor 5 évvel ezelőtt majdnem halálra verte a volt párja - szilánkosra tört az orra, beszakadt a dobhártyája, szeméből három napig folyt a vér, látása már sosem lesz tökéletes -, hamar rájött, hogy ebben a rendszerben nem az áldozatokat védik.

 

Nem sokkal ezek után Varga Judit, akkori Igazságügy Miniszter az Isztambuli Egyezmény ratifikálását, amely végre megfelelő jogi környezetet teremthetne az áldozatok számára, politikai hisztinek nevezte, és szerinte itt nálunk minden rendben van. Egyszerűen úgy éreztem, szembe köptek – fogalmazott a Népszavának Orosz Bernadett.

 

Orosz Bernadett az idei önkormányzati választáson többek között az LMP támogatásával indul el önkormányzati képviselőjelöltnek Miskolcon. 

 

A lapnak azt mondta, eredetileg azért az LMP-t választotta, mert csak ők keresték fel. 

 

– Engem sosem érdekelt a politika azon túl, hogy elmentem szavazni. Viszont miután majdnem megöltek, úgy döntöttem, valamit tenni kell, én tényleg mindenkinek írtam, hogy valami változzon, de csak semmitmondó válaszok érkeztek. A szakmai szervezeteket pedig jól láthatóan semmibe veszik. A kormány kergetett bele a jelöltségbe, és kitartok addig, míg az áldozatok számára biztonságos jogi környezet nem teremtünk – nyilatkozta a bántalmazott nő. 

 

Támogasd adód 1%-val a hatalomtól független újságírást!

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adószám: 19294571-1-18.

Köszönjük!

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló