Orbán Viktor: Ferenc pápa volt az, aki fölbújtott, bátorított, Magyar Péter szerint már a pápához hasonlította magát

Ferenc pápa temetése után Orbán Viktor a TV2-nek nyilatkozva megható eseménynek nevezte a búcsúztatót.
„A Szentatya személyes ismerősöm is volt. Fölbújtóm, bátorítóm, bíztatóm minden békekezdeményezésben, sokat köszönhetek neki” – fogalmazott a miniszterelnök. Hozzátette, hogyegy barátot veszített el. Magyarország is egy jóbarátját gyászolja, hiszen Ferenc pápa szeretettel fordult felénk.
Orbán Viktor szerint Ferenc pápa legfontosabb üzenete a béke volt, különösen most, amikor a világ számos pontján dúlnak háborúk.
„A mai nap üzenete az volt: legyen bátorságunk a békekötéshez” – mondta a kormányfő. Ugyanakkor megjegyezte: az már komoly kérdés, hogy a világ vezetői képesek lesznek-e engedelmeskedni ennek a felhívásnak.
Végezetül Orbán Viktor arról is beszélt, hogy az új pápának fontos feladata lesz: újra kell egyesítenie a katolikus közösséget.
„Kell egy pápa, aki egyesít bennünket” – zárta gondolatait.
Magyar Péter, szombat esti posztjában jelezte Orbánnak, hogy Ferenc pápához hasonlította magát, holott Orbán csak egy farizeus.
"Ferenc pápa valóban tett a népek közötti megbékélésért, Orbán Viktor csak papol a béke fontosságáról. Ferenc pápa egész életében a szegények megsegítéséért dolgozott és a teljes megtakarítását jótékony célra ajánlotta fel, Orbán Viktor a honfitársai pénzén uradalmi birtokot épített. Ferenc pápa mindenkiben az embert látta és kiállt az emberi méltóság fontossága mellett. Orbán Viktor eltaposandó rovarnak és balsorsnak nevezi a honfitársait. Ferenc pápa jézusi értelemben vett keresztény volt. Orbán Viktor pedig egy szimpla farizeus.
Orbán Viktor a barátjának nevezte a pápát, a Szentatya sosem tett ilyet fordítva."
– zárta sorait a Tisza Párt elnöke.
indexkép: Antonio Masiello / Getty Images
Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!