Orbán Viktor: A Tisza Párt tagjai a nemzet részei, mint a balsors a Himnuszban

Orbán Viktor meglepetésszerűen részt vett Szijjártó Péter és Menczer Tamás fórumán szerdán.
A miniszterelnök beszédében arról beszélt, hogy a 2026-os választási kampány egy új politikai térben zajlik, amelyet a technológiai fejlődés hozott létre. Szerinte ez a változás újfajta politikai működést kíván meg, mivel az emberek egyre kevésbé hagyományos forrásokból tájékozódnak, és megjelent az úgynevezett „kommentpolitika”.
Orbán úgy látja, hogy bár a Fidesz a legjobban szervezett politikai közösség Európában, a korábbi eszközök már nem feltétlenül elegendők a sikerhez.
A Tisza Pártra utalva azt mondta: az új formáció mögött valójában a régi baloldali szavazók állnak, és tartalmilag nincs jelentős változás. Példaként említette Kollár Kingát, akinek kijelentéseit Gyurcsány Ferencéhez hasonlította.
Szerinte a politikai tér két oldalra oszlik: a nemzeti elköteleződésű polgárokra, és azokra, akik bár nem vallják magukat annak, mégis a nemzet részei – „mint a balsors a Himnuszban”.
A miniszterelnök arról is beszélt, hogy Magyar Péter tiszteletlenül viselkedett az MNB egyik munkatársával szemben.
Arra a kérdésre, hogy tart-e attól, hogy Magyarországot kizárják az EU-ból, azt válaszolta, nem, és hozzátette: az uniós tagság jelenleg gazdasági előnyökkel jár. Donald Trump gyakori kérdésére – mikor lép ki Magyarország az EU-ból – Orbán azt szokta felelni: csak egy jó ajánlat esetén lenne ez lehetséges. Végül megjegyezte: mivel kilépni nem terveznek, inkább megpróbálják belülről jobbá tenni az uniót, ami szerinte néhány éven belül sikerülhet.
indexkép: Menczer Tamás/Facebook
Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!