2021. november 28., Stefánia

Mindenki ügye

#koronavírus #orbán viktor #kossuth rádió

Orbán: Hamarosan hetente 150 ezren kérhetnek Pfizert

Székely Zoárd 2021.05.14. 08:32

A miniszterelnök szokásos péntek reggeli interjújában beszélt arról is, hogy vélhetően majd 5 millió beoltottnál is oltási igazolványt fognak kérni a nagyobb rendezvényeken.

Jól álljuk a versenyt. Ez egy speciális verseny, ez a magyar emberek életéért szól, nem is sikerült mindenkiét megmenteni. Komoly veszteségeink voltak

– kezdte szokásos interjúját Orbán Viktor a Kossuth Rádió péntek reggeli adásában.

 

A miniszterelnök a magyar oltási adatokkal kapcsolatban elmondta, hogy a számokkal ugyan jól állunk, de az együttérzésnek kell az elsőnek maradnia.

 

A kormányfő beszélt arról is, hogy nemrég találkozott Karikó Katalinnal, az mRNS vakcinák egyik kifejlesztőjével. Kijelentette, hogy a biológus ma az egyik legismertebb magyar a világon, aki sok millió ember életét mentette meg és minden magyar büszke lehet rá.

 

Arra a kérdésre, hogy megtört-e a harmadik hullám, illetve lesz-e negyedik, Orbán így felelt:

Nagyon nehéz a tudósokból konkrét válaszokat előcsalogatni. Azt tudni, hogy van módszerünk arra, hogy új mutánsok megjelenése esetén gyorsan lehessen reagálni.

Bár azt mondta, a baloldalra Orbán nem akart sok szót vesztegetni, sikerült felmondania a szokásos fideszes mantrát, miszerint az ellenzék csúfosan leszerepelt a járványban, mert a kormányfő véleménye szerint nem segítettek, csak ártottak.

Nincs még egy olyan ország, ahol plázaszerű kiszolgálás lenne, hogy ezt kérek vagy ezt akarok

– mondta a választható vakcinákkal kapcsolatban, majd hozzátette, hogy a nyugat európai országok szerinte 1-2 hónappal mögöttünk járnak. Hogy ezt mire alapozza, mely' nyugati országokra gondolt és ott mik a pontos adatok, erről nem hallottunk információkat.

vitya-1
Fotó: MTI/Fischer Zoltán

 

A miniszterelnök külön köszönetet mondott azoknak a fiataloknak, akik regisztráltak az oltásra. 

A 12-16 évesek több mint fele jelentkezett az oltásokra, le a kalappal előttük, Nyugat-Európában még az időseket oltják

– hangsúlyozta a kormányfő.

Elmondása szerint 944 ezer olyan honfitársunk van, aki regisztrált, de még nem vette fel az oltást. Ebből arra is lehet következtetni, hogy sokan várnak olyan oltásra, amely nem elérhető jelenleg számukra, ez pedig a Pfizer. Ebből azonban érkezik hetente általgosan több mint 300 ezer adag, ebből 180 ezer elmegy a második körös oltásokra, így a 16-18 évesek oltása után heti átlagban mintegy 150 ezer nagykorú magyar kérhet majd Pfizert a következő időszakban.

Jelenleg 4 millió 483 ezer 598 ember kapta meg az első oltását. Orbán szerint még májusban – a becslések szerint pünkösd után – elérjük az 5 milliós határt,

ekkor jöhetnek a nagyobb rendezvények, valamint a kijárási korlátozás megszüntetése.

Bizonyos tömegrendezvényekhez azonban továbbra is védettségi igazolvány szükséges, ezeket biztosan fent fogjuk tartani augusztus végéig-közepéig – nyilatkozta.

 

A regisztráltak alapján nem lehetetlen, hogy a hatmilliót is elérje a beoltottak száma. Sokat hallani, hogy ősszel szükség lehet egy harmadik oltásra, a tartalékot felbecsülték itthon a szakemberek, és a szükséges mennyiségű oltóanyag „már a zsákban van".

 

Az Európai Bizottság adatai szerint Magyarországon 1,1 százalékkal marad el a foglalkoztatottak száma, de Orbánnak ennél „jobb számai” vannak.

„A magyar gazdaság munkaadó-képessége a válság előtti szinten van"

– mondta a miniszterelnök, majd hozzátette, hogy egy héten belül feláll a gazdasági operatív törzs, melynek két része lesz: az egyik az újraindítást segíti, a másik pedig a gazdaságon túli részekkel foglalkozik.

 

 

Címlapfotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló