2024. április 19., Emma

Mindenki ügye

#koronavírus #orbán viktor #kormányinfó #védettségi igazolvány #járványhelyzet

Orbán: Aki nem vette fel a második oltást, bukja az igazolványt

Székely Zoárd 2021.06.10. 11:10

Engedélyezik a 12-16 évesek oltását is.

Tegnap a gazdaság újraindításáról tettem néhány bejelentést, ezekről érdemes lenne ismét szót ejteni, illetve a kormány szerdán hozott néhány járványügyre vonatkozó döntést is, ezeket is szeretném magam ismertetni

– kezdte a mai, már-már történlemi pillanatként elkönyvelhető kormányinfót Orbán Viktor.

 

A miniszterelnök szerint a pozitív tesztek aránya egészen mélyre süllyedt, ami azt jelenti, hogy legyőztük a harmadik hullámot.

A járvány azok számára ért véget, akik beoltatták magukat. Akik még nem regisztráltak, kérem őket, jelentkezzenek és oltassák be magukat

– mondta a kormányfő.

 

A belügyminisztérium tájékoztatta a vakcinatartalékok állásáról. Nyugati vakcinából 17 millió van, ez úgy jön ki, hogy  6.1 millió Pfizer, 1 millió Moderna, 5 millió AstraZeneca és 4 millió Jannsen érkezik még. Tehát Orbán szerint ha kell, mindenkit be tudnának oltani nemcsak harmadjára, hanem negyedjére is, ha szükséges.

Engedélyezik a 12-16 évesek oltását is, kampányt erre nem szerveznek. A szülők hozzák meg a döntést. Ha így döntenek, akkor a szokott úton regisztrálhatják gyerekeiket.

Orbán Viktor közölte, hogy 137 ezren nem vették fel a második oltást.

Akinek lejárt a második oltásra kijelölt határideje, és nem veszi fel az oltást, az elveszíti az első oltás után kiadott védettségi igazolványt.

Azt ígérte, hogy kétszer annyi munkahelyet fogunk létrehozni, mint amennyit a vírus elvett. A válság után azonban nem ugyanazt a gazdaságot akarják visszaállítani, mint ami korábban volt, mivel szerinte a migrációs korszak nem ért véget.

orbán Fischer Zoltán miniszterelnöki sajtóiroda mti
Fotó: MTI/Fischer Zoltán

 

Újabb nemzeti konzultációt indítanak, amin a gazdasági újraindítás mikéntjéről kérdezik meg az emberek véleményét. De lesz szó a papíron a családi SZJA visszafizetésről, és a klímaadóról is, amit szerinte Brüsszel akar kivetni Magyarországra, és harcolni kell ellene.

 

Szóba hozta a migrációt is, Orbán Viktor szerint az EU illegális migránsokat akar betelepíteni.

Akik részt vettek a védekezésben, azoknak 10 napos fizetett szabadságot adnak, de a kedvezményezettek köre még nem végleges.

A kormányinfó második felében lassan történelmi pillanatra került sor, ugyanis Orbán Viktor újságírói kérdésekre kezdett el válaszolni.

 

Hosszasan kifejtette, hogy a magyar focicsapattól nem a térdelést, hanem a nyert meccseket várja el. Az RTL Klub kérdésére azt mondta, hogy az ír focicsapat letérdelése a rasszizmus ellen a magyarok elleni provokáció, a kifütyülésüket nem ítéli el.

 

A reggeli egészségügyi átalakításokra reagálva azt mondta, semmilyen egészségügyi reform nem lesz, ilyenről a kormány nem tárgyal.

 

Azzal kapcsolatban, hogy a koronavírusjárvány alatt az állami támogatásokkal megsegített Mészáros Lőrinc milliárdokkal gazdagodott azt mondta, ez üzleti ügy, nem politikai. Ezek összefonódása a baloldal szokása.

 

Orbán Viktor szerint a magyar kormány nem vizsgálja, hogy egy állami támogatásra beadott pályázat mögött milyen tulajdonosi háttér áll, legyen az Mészáros Lőrinc vagy akár a közeli családjuk is.

 

A magyar védettségi igazolvány - annak ellenére, hogy nincsen rajta az oltott vakcina típusa, így sokan eleve nem fogadják el - szerinte azért jobb az európainál, mert előbbi van, utóbbi még nincs. 

 

Nekem is vannak remek ötleteim, ki mindenkinek lehetne és kellene pénzt adni

– mondta a miniszterelnök, de itt most nem a NER-re gondolt, hanem arra a kérdésre válaszolt, miszerint az SZJA-nak csak a befizetett részét adnák majd vissza az érintetteknek. Szerinte ez nem kampányfogás, mert választást nem ezzel, hanem jó kormányzással lehet megnyerni. A pénzre egyébként ő maga is jogosult lesz.

 

Egy másik kérdésre azt válaszolta, a kínai, és más keleti országokhoz való közeledés nem politikai, hanem gazdasági cél és lehetőség.

Az ellenzéki előválasztásról azt gondolja, az egy Gyurcsány-show.

A pénteken kezdődő EB focimeccsekkel kapcsolatban azt mondta, emelték a biztonsági szintet.

 

Ha rendet akarunk tartani a gondolkozásunkban, akkor a pápa nem csak egyházfő, hanem államfő is, ezért illik neki találkozni a magyarországi vezetőkkel. Most, mivel nem a magyar államfőkhöz érkezik elsősorban, hanem egyházi eseményekhez, így amennyiben végül tényleg találkozik Orbán Viktorral, azt ők tisztelettel fogadják.

 

Kampánykérdésekkel legkorábban majd januárban akar foglalkozni.

 

A Fudan kínai elitegyetemmel kapcsolatban azt mondta, annak végső döntése csak 2022 év végén esedékes. De ő üdvözölne japán vagy vietnámi egyetemet is.

Mi nem félünk a kommunistáktól, egyszer már legyőztük őket

- mondta a miniszterelnök, majd kijelentette, nem akarják ránk erőltetni a politikájukat.

 

 

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló