Eger karácsonyfája ismét kerestetik
Havasi Gábor, a Momentum egészségügyi szakértője, Lukács László György, a Jobbik országgyűlési képviselője és Komáromi Zoltán, a DK egészségügyi szakértője közösen mutatták be az ellenzék egészségügyi programját – írják közleményükben.
Többek között a béremelésről, az Egészséges Budapest Program megtartásáról és az önálló Egészségügyi minisztérium felállításáról is szó esett a sajtótájékoztatón.
A járvány pontosan megmutatta, hogy mit tette az egészségüggyel a az elmúlt 11 év. Ez azért megbocsáthatatlan, mert emberéletekkel fizetünk érte. Az év végére el fogjuk érni a 40 ezer covid áldozatot.
– szögezte le a sajtótájékoztató elején Komáromi Zoltán.
Lukács László elmondta, hogy az egész évet, az egészségügyet és az embereket is a veszélyhelyzetek meghosszabításai és a vírus határozta meg.
Az idén életbe lépő szolgálati jogviszony csak rontott a helyzeten, hiszen az egészségügyi dolgozókat rendvédelmi dolgozóként kezelte.
A Márki-Zay kormánynak az első dolga lesz, hogy a szolgálati jogviszonyt visszavonja és visszaadja a dolgozók szabadságát úgy, hogy közben növeli a szakdolgozói béreket. A védekezés sikertelenségéhez az is hozzájárult, hogy nem volt az egészségügynek felelős vezetője. Ezért is az egyik első lépés lesz, hogy létrehozzuk az önálló Egészségügyi Minisztériumot. A minisztérium alkalmas lesz arra, hogy azonnal javítson a védekezés minőségén és közvetlenebb kapcsolatot ápoljon a szakdolgozókkal.
– tette hozzá a Jobbik politikusa.
Havasi Gábor, a Momentum szakpolitikusa kiemelte, hogy a magyarok egyre többet költenek magánegészségügyre, de még így is az Unió legrosszabb helyén szerepelünk a daganatos halálozások listáján.
Bejelentette, hogy a várólisták csökkentése érdekében a vizsgálatok és beavatkozások finanszírozását a valós költségekhez igazítják és átmenetileg, a várólisták lerövidítéséig el kell törölni a teljesítménykorlátozást, persze megfelelő minőségbiztosítási garanciák mellett.
Továbbá támogatják a szervezett szűrővizsgálatok bővítését, kiterjesztik a fővárosi CT, MR és ultrahang vizsgálatokat az egész országra.
Az egészségügyi bérekben is meg kell jelennie a teljesítmény ösztönzésének. Egyszeri jelentős, majd éves, az átlagot meghaladó szakdolgozói béremelésre van szükség.
– tette hozzá a Momentum szakpolitikusa.
Havasi Gábor elmondta:
A Fidesz-kormány most éppen az emberek egészségén spórol. Az 1100 milliárdos megszorítás áldozatául esett az Egészséges Budapest Program. Az emberek egészsége nem lehet politikai játszmák áldozata! Az egységes ellenzék elkötelezett az Egészséges Budapest Program folytatása mellett, fontos, hogy az új kormány minden önkormányzatot partnernek tekintsen és megfelelő forrásokat biztosítson a háziorvosi és járóbeteg-szakellátás körülményeinek javítására az egész országban.
A sajtótájékoztatót Komáromi Zoltán azzal zárta, hogy kiemelte a Fidesz központosításának hiányosságait, a szakemberek alacsony számát és az ellenzék legfontosabb terveit:
Önálló Egészségügyi Minisztériumot kell létrehozni, 4 év alatt európai szintre kell emelni a egészségügyre fordított állami kiadások arányát, nem utolsó sorban pedig érdemi béremelésre van szükség az egészségügyben,hiszen a legnagyobb probléma éppen abból adódik, hogy sem az orvosok, sem az ápolók, sem a többi egészségügyben dolgozó elhivatott szakember nincs ma eléggé megbecsülve.
(Via ugytudjuk.hu)
Indexfotó: Vajda János / MTI