2024. március 29., Auguszta

Mindenki ügye

#kard #tokiói olimpia

Olimpia: a kardozó Márton Anna lemaradt a dobogóról

Barna Benedek 2021.07.26. 14:39

Negyedik helyen végzett a magyar versenyző, aki úgy küzdötte végig a napot, hogy az első mérkőzésén kiugrott a bal térde.

 

Márton Anna vereséget szenvedett a bronzmérkőzésen a női kardozók hétfői egyéni versenyében a tokiói olimpián, ezzel a negyedik helyen végzett – számolt be az MTI.

 

A BVSC-Zugló 2015-ben világbajnoki bronzérmes, 2016-ban Eb-második, 2019-ben Eb-harmadik vívója az esti helyosztón Manon Brunet-vel csapott össze. A csapatban 2018-ban világbajnok francia mozgott dinamikusabban, ennek eredményeként magabiztosan, 15-6-ra győzött.


Az elődöntő után Márton – aki úgy küzdötte végig a napot, hogy az első mérkőzésén egy rossz mozdulatnál kiugrott a bal térde – elmondta, hogy nagyon jól ismeri Brunet-t, egy korosztályhoz tartoznak, gyerekkoruk óta együtt vívnak. Akkor határozottan kijelentette, hogy mindenképpen le fogja győzni, már csak azért is, hogy bosszút álljon, mert öt éve, Rióban éppen tőle kapott ki, és végül tizedik lett.


A mérkőzés aztán nem ebbe az irányba indult el, és végül nem is így végződött. Brunet nagyon bátran kezdett, a magyar kardozó 0-5 után találta el először riválisát. A szünetben 8-2 volt "oda", s bár 2-11 után Márton még feltámadt és három tust adott sorozatban, a Rióban negyedik Brunet ezúttal nem engedte ki a kezéből az érmet.

D__YT20210726050
Fotó: Illyés Tibor / MTI

 

Márton az egész asszóban nem érezte a ritmust, riválisa sokkal gyorsabb és pontosabb volt nála. "Hullámvölgyekkel teli felkészülés van mögöttem, hat hónapja térdszalag-szakadásom volt, egy hónapja pedig bokaszalag-sérülésem, de végig csak az lebegett a szemem előtt, hogy ezen az olimpián jól szerepeljek" – mondta a névnapos Márton Anna.

Úgy érzem, hogy mindent megtettem, amit tudtam. Sajnálom, hogy erre az utolsó asszóra már fejben nem tudtam összeszedni magam. Igazából saját magamat vertem meg, kicsit úgy éreztem magam, mintha az első olimpiámon lennék.

Hozzátette: nagyon örül, hogy még van hátra egy csapatverseny, amelyben mindent el fog követni azért, hogy együtt javítsanak a negyedik helyen.


Visszatérve a bronzmérkőzésre, kiemelte, hogy sajnos nem volt ötlete, hogy is nyerhetne, és nem tudta felépíteni az asszót, mert csak azzal volt elfoglalva, hogy most és itt muszáj teljesítenie. "Nehéz egy vesztes elődöntő után a bronzmeccsre visszaállni" – fogalmazott.

 

Az orosz házidöntőt az atlantai olimpia egyéni férfi bajnokának, az ötszörös egyéni világbajnok Sztanyiszlav Pozdnyakovnak a lánya, a 2018-ban vb-győztes Szofija Pozdnyakova nyerte meg Szofija Velikajával szemben, aki sorozatban harmadik egyéni olimpiai fináléját veszítette el.

A női kard egyéni eredményei:


   Szofija Pozdnyakova (Orosz Olimpiai Bizottság)
2. Szofija Velikaja (Orosz Olimpiai Bizottság)
3. Manon Brunet (Franciaország)
4. Márton Anna
...9. Pusztai Liza
...32. Katona Renáta

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló