2021. szeptember 17., Zsófia

Mindenki ügye

#film #mundruczó kornél #evolúió #cannes

Odavan a közönség Mundruczó Kornél új filmjéért Cannesban

Nagy Donát 2021.07.12. 07:28

Az alkotás egyedi módon mutatja be a holokauszt borzalmait.

Nagy tapssal jutalmazta a közönség vasárnap este a 74. cannes-i fesztiválon Mundruczó Kornél Evolúció című filmjét, amelyet a szemle idén létrehozott új szekciójában, a Cannes Premiere (Cannes-i bemutató) elnevezésű válogatásban, versenyen kívül mutattak be – írja az MTI.

 

 

A cannes-i Fesztiválpalota mintegy ezer férőhelyes Debussy termében a világpremier előtt Thierry Frémaux művészeti igazgató kiemelte, hogy Mundruczó Kornél megszokott vendége a fesztiválnak, s 2014-ben ugyanezen a helyen mutatták be Fehér Isten című filmjét, amely megnyerte a második legfontosabb versenyszekció, az Un certain regard (Egy bizonyos nézőpont) fődíját.

 

A holokauszt traumájának átörökítésével és az emlékezés témájával foglalkozó Evolúció Mundruczó nyolcadik nagyjátékfilmje, amellyel a rendező hetedik alkalommal szerepel a cannes-i fesztivál hivatalos programjában.

A fantasztikus magyar filmművészetből érkezett Mundruczó a közelmúltban világhírű alkotóvá vált az Oscar-díjra jelölt Pieces of a Woman című filmjével

– fogalmazott az igazgató.

 

Elmondta, hogy a fesztivál idén létrehozott egy új, versenyen kívüli szekciót Cannes-i bemutató elnevezéssel, amely a fesztiválra rendszeresen visszatérő, már elismert alkotók innovatív munkáinak ad helyet. Az Evolúció mellett további 12 alkotást mutatnak be ebben a programban, a többi között az olasz Marco Bellocchio, az amerikai Oliver Stone, a brit Eva Husson, az argentin Gaspar Noé vagy a francia Arnaud Desplechin és Mathieu Amalric legújabb filmjeit.

 

Thierry Frémaux ezt követően bemutatta a film alkotóit, a rendező mellett Petrányi Viktória és Viola Fügen producereket, Wéber Kata forgatókönyvírót, valamint a főszerepekben látható Monori Lilit, Láng Annamáriát, továbbá Goya Regót és Padmé Hamdemirt.

 

A nézők nagy tapssal köszöntötték a magyar és német művészeket, s a vetítés végén is hosszan megtapsolták az alkotókat, akik felállva köszönték meg a meleg fogadtatást.

 

A filmes és színházi munkáival világszerte elismert Mundruczó Kornél újabb filmjét idén tavasszal alig 13 nap alatt Németországban forgatta, a Ruhrtriennale német színházi fesztiválon két évvel ezelőtt bemutatott azonos című színházi előadása alapján.

A 97 perces alkotás a holokauszt traumájának három generáción – az áldozat Éván (Monori Lili), gyermekén, Lénán (Láng Annamária) és unokáján, Jónáson (Goya Rego) – átívelő hatásáról szól. A film kezdetén az auschwitzi koncentrációs tábor gázkamrájának takarítói egy csecsemőt találnak, majd a már megöregedett túlélő budapesti lakásában a közte és lánya között játszódó családi drámának vagyunk szemtanúi. A harmadik részben a lány és az unoka berlini életében követhetjük, milyen nehéz egy családnak a saját múltjával megbékélnie.

A traumák átörökítésén túl az egyszerre költői és szürreális film a zsidó identitáshoz való egyéni viszonyra is keresi a választ az ellentmondásokkal teli Berlinben, de – ellentétben Mundruczó korábbi filmjeivel – pozitív kicsengésű, reménytelien zárul.

 

A produkció a német Match Factory Productions és a hazai Proton Cinema koprodukciójában készült, a ZDF-ARTE és a Proton Színház közreműködésével, a Mitteldeutsche Medienförderung, a Film- und Medienstiftung NRW, a German Federal Filmfund, valamint a Nemzeti Filmintézet támogatásával.

 

A tervek szerint Magyarországon ősszel mutatják be az alkotást.

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló