Skip to main content
2025. március 27., Csütörtök, Hajnalka névnap

2019. nov. 30. Szombat, 01:00 | Azonnali | Mindenki ügye

Nem hajlandó elárulni se a miniszter, se az operatív törzs, hány embert teszteltek koronavírusra

A közérdekű adatigénylés sem használt.

Hiába nyújtott be az Azonnali közérdekű adatigénylést az egészségügyért is felelős, Kásler Miklós vezette Emberi Erőforrások Minisztériumához (EMMI), illetve a Müller Cecília országos tisztifőorvos vezette Nemzeti Népegészségügyi Központhoz (NNK), egyikük sem volt hajlandó elárulni, eddig hány embert teszteltek koronavírusra Magyarországon.

Jelenleg ugyanis a koronavírusról szóló hivatalos honlapon ezt nem közlik, mindössze azt, hogy összesen hány mintavételt végeztek. Ez a szám szerdán egyébként 70 300, ám ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy ennyi embert teszteltek, hiszen már számtalanszor elhangzott: egy emberről lehet, hogy csak többszöri tesztelés után derül ki, koronavírusos, míg ahhoz sem csak egyetlen teszt szükséges jellemzően, hogy megállapítsák valakiről, hogy meggyógyult. Vagyis fontos lenne tisztázni a kérdést ahhoz, hogy tudjuk, hány személyt is teszteltek eddig Magyarországon.

Az Azonnali már régóta szeretné megtudni, hogy a mintavételeket hány emberen végezték el, ezért több alkalommal is küldtek erről kérdéseket az operatív törzs sajtótájékoztatóira, ám más kérdésekhez hasonlóan ezekre sem válaszoltak.
 

Ezt követően döntöttek úgy, hogy közérdekű adatigénylést nyújtanak be az EMMI-hez és az NNK-hoz. Az alábbi kérdéseket tették fel nekik még április 7-én:

1. Ha egy embertől több mintát is vesznek a koronavírussal összefüggésben, akkor ezek mindegyike szerepel-e a koronavirus.gov.hu-n közölt mintavételi számok összesítésében? Vagyis például elfordulhat-e, hogy egy pácienstől a fertőzöttség megállapítására 2 mintát vesznek, a gyógyultsága megállapítására 3-at, és így akkor az egy embertől származó tesztek öt mintavételként könyvelődnek el az összesített statisztikában?

2. A koronavirus.gov.hu szerint április 7-ig 23 746 mintavételt végeztek a koronavírussal kapcsolatban. Az említett mintavételeket összesen hány emberen végezték el? Tehát összesen hány ember mintavételeinek az eredménye adja a 23 746 darabnyi mintavételi számot?

3. Kérem, azt is feltétlenül írják meg, hogy az adatigénylésem teljesítésének a napján – vagy legfeljebb az azt megelőző napon – az
addigi összes mintavételt összesen hány emberen végezték el.

4. A mintavételek összesített számába beleveszik-e azokat a mintákat is, amelyeket a fertőzés megszűnésének megállapítására végeznek?

5. Egy emberen a betegség detektálásától a teljes gyógyulás eléréséig átlagosan összesen hány koronavírus-tesztet végeznek?

6. Egy embert átlagosan hányszor tesztelnek a fertőzöttség megállapítására? És átlagosan hány nap telik el két koronavírus-teszt
között, mikor azt vizsgálják, fertőzött-e egy személy?

7. Egy embert átlagosan hányszor tesztelnek a fertőzöttség megszűnésének megállapítására? Átlagosan hány nap telik el két koronavírus-teszt között, mikor azt vizsgálják, teljesen meggyógyult-e egy fertőzött beteg?

Az EMMI-től az alábbi választ kapták kérdéseikre:

„Tájékoztatom, hogy az új koronavírussal (SARS-CoV-2) összefüggő információk megtalálhatóak a www.koronavirus.gov.hu weboldalon. Továbbá javasolom, hogy szíveskedjen figyelemmel követni az operatív törzs napi sajtótájékoztatóit.”

Ehhez hasonlóan az NNK-nál sem jártak több sikerrel. A Müller Cecília országos tisztifőorvos által aláírt válaszlevélen mindössze ennyi állt válaszként:

„Adatigénylésével kapcsolatban tájékoztatom, hogy az új koronavírussal (SARS-CoV-2) kapcsolatos adatokról a www.koronavirus.gov.hu weboldalon tájékozódhat.”

Ha kíváncsi a teljes cikkre, látogasson el az Azonnali oldalára!

Operatív Törzs: 300 idősek otthonában már fertőtlenítettek

Zajlanak az ellenőrzések az idősotthonokban, amelyek fertőtlenítését a honvédség végzi. Országszerte 25 kórházban ápolnak fertőzötteket, a legtöbbet közülük Budapesten - mondta az országos tisztifőorvos az Operatív Törzs szerdai online sajtótájékoztatóján. Müller Cecília jelezte: továbbra is zajlik az idősotthonok ellenőrzése és fertőtlenítése, a honvédség már 300 ilyen intézményben befejezte a fertőtlenítést.