Négy hidat foglaltak el a gyülekezési jog korlátozása elleni tüntetők

Tüntetők vonultak az Erzsébet hídra, hogy tiltakozzanak a gyülekezési jog szigorítása és a „technofasizmus” ellen.
Két hete az Országgyűlés gyorsított eljárásban elfogadta a gyülekezési törvény módosítását, amely lehetővé teszi a Pride betiltását is. Az ülés során a momentumos képviselők füstgyertyával tiltakoztak.
A „Nincs hova hátrálni” elnevezésű demonstrációt Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő szervezte, felszólalt többek között Rédai Dorottya (Labrisz), Para-Kovács Imre újságíró, Lengyel Tamás színész, Perintfalvi Rita teológus és Pankotai Lili aktivista.
A múlt heti, éjszakába nyúló tiltakozáshoz hasonlóan a demonstrálók ismét több hidat lezártak. Momentumos aktivisták előzetesen jelezték, hogy ezúttal is legalább négy híd elfoglalása a cél.
A beszédek után a tömeg nagy része elhagyta az Erzsébet hidat, Hadházy Ákos viszont maradt, hogy a résztvevőkkel beszélgessen. Tervei szerint este tíz óráig maradnak. A tüntetők egy csoportja a Belgrád rakparton vonult végig az autók között, majd elfoglalták a Szabadság hidat. Innen egy részük, momentumos politikusok vezetésével, továbbhaladt a Petőfi hídra, amelyet szintén lezártak.
Nyolc órára már három híd forgalma állt, ezután a tiltakozók egy része a Parlament érintésével a Margit híd felé vette az irányt. A rendőrség közlése szerint nem sokkal fél kilenc előtt a Margit hidat is lezárták.
A Szabadság és Margit hídon a rendőrség megkezdte a demonstrálók kiszorítását, ám végül felhagytak vele. Kilenc óra után a Petőfi hídi blokádot feloldották, a résztvevők visszatértek a Szabadság hídra. Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezetője bejelentette, hogy jövőre 24 órás forgalomblokádot szerveznek az Erzsébet hídra.
Fél tízre a Margit hídi tiltakozás is véget ért, majd a demonstráció Szabadság téri piknikké alakult. Az Erzsébet hídon ekkorra már csak néhány tüntető maradt.
indexkép: Hadházy Ákos facebook
Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!