2024. március 28., Gedeon Johanna

Mindenki ügye

#egerplusz #eger #felújítás #minorita rendház #kávéház #kollégium

Egészen átalakul az egri Minorita rendház: kávézó nyílik benne és új kollégiumi szárnnyal is bővül

2021.01.13. 13:20

A város főterén álló épület felújítását korábban nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá nyilvánította kormány.

Egy korábban kiadott kormányrendelet nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá nyilvánította az egri Szent Antal Minorita templom és rendház rekonstrukcióját. Ehhez kapcsolódóan – az építési engedélyezési eljárás feltételeként – a polgármester pedig elidegenítette a szükséges ingatlanrészt a Konventuális Ferences Minorita Rend részére.

 

Azt mindeddig nem lehetett tudni, hogy pontosan miből áll majd a tervezett fejlesztés, de – mint azt az Egri Napok Blog kiszúrta – a Heves Megyei Kormányhivatal január 12-i hirdetménye megválaszolt a kérdést. Ebben a következőket olvashatjuk:

A fejlesztés a kollégiumi szobák korszerűsítését és fiú kollégiumi szárny kialakítását célozza. A meglévő lépcsőházat elbontják és a csuklópontban újat építenek. A melegítőkonyha főzőkonyhává bővül. A mostani kiállítótérből kávézó készül. Az udvarban a lépcsőház helyére egy tetőteraszos nagyterem épül, transzparens felülettel. A fiúkollégium egy új keresztszárnyban kap helyet, homlokzatai a két eltérő szögű homlokzathoz igazodik. Az alsó szinten dolgozói parkoló és az udvar átszellőzése céljából lamellás nyitott tér van. Az emeleteken közösségi terek és szobák. 

Az egrinapok.hu cikke rámutat, hogy már pusztán a rendház felújítása is jelentős hatással lenne a városképre, hiszen egy egészen impozáns méretű főtéri épületről van szó, de a fejlesztés tömör összefoglalójából az is kiderül, hogy ennél többről van szó: átalakul a kollégium működése, az intézmény többek között egy új szárnnyal is bővül fiú tanulók részére.

 

minorita-templom-rendház-visiteger-com
Fotó: visiteger.com
Szeretné sok-sok gyönyörű fotót látni Egerről? Találkozzunk az Eger a legszebb város oldalunkon is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló