2024. március 28., Gedeon Johanna

Mindenki ügye

#koronavírus #járvány #mi hazánk #who

Milyen WHO-s szerződés az, amit Toroczkaiék nagyon átnézetnének?

Aradi Péter/Azonnali.hu 2022.05.11. 07:40

Mit lehet tudni arról a WHO-s szerződésről, ami Toroczkai Lászlóék szerint kicsavarná a világjárványok kezelését a kormányok kezéből?

Toroczkai László betartotta az ígéretét. A választás másnapján azt mondta az ATV-n, hogy a pártnak szerinte rögtön három problémával kell foglalkoznia:

  • át kell nézniük az alkotmány helyzetét, és alkotmányozó nemzetgyűlést szeretnének kicsikarni a kétharmados Fidesz-parlamentből;
  • foglalkoznának az amnesztia-törvénnyel, mert felháborítja Budaházy György ítélete;
  • valamint emlegetett egy WHO-szerződést is, miszerint

a világjárványok kezelését az egyes országok kormányai az Egészségügyi Világszervezet, a WHO kezébe adnák,

és arra kérte a kormányt, tiltakozzon ez ellen.

 

A Mi Hazánk parlamentbe kerülésével valóban komoly ellenfelet kapott a kormány, az a kormány, amelyik szerint nem azért nem kapja meg Magyarország az újjáépítésre szánt uniós pénzt, mert az unióban – ahogy többször is felhívták rá a figyelmet – félnek, hogy ellopnák, hanem azért, mert nem tetszenek nekik a kormány úgynevezett családvédelmi intézkedései, például a kritikusai szerint homofóbnak tartott gyermekvédelmi törvény.

 

A Mi Hazánk programjában ugyanis máris szerepelt egy népszerű összeesküvés-elmélet, amire a párt elnökével készített interjúnkban is rákérdeztünk, és aminek a lényege, hogy Klaus Schwab, a Világgazdasági Fórum elnöke – mint írják a párt Virradat névre keresztelt programjában is – a koronavírusra hivatkozva meghirdette a Great Resetet, egy új világrend kialakítását.

 

Az elmélet szerint ezen új világrendben pedig a Világgazdasági Fórum pénzügyi elitje – aminek ugyanúgy tagja Bill Gates, amerikai milliárdos, a Microsoft alapítója, mint a kínai Jack Ma, az Alibaba feje – a jelenleginél is szorosabbra fogják az államok feletti gyeplőt, és totalitárius diktatúrát alakítsanak ki.

Egy olyan új világot, ahol a digitális pénzen vagy a közösségi hálózaton keresztül központilag nem csupán mindent ellenőrizni, de immáron szabályozni és irányítani is lehet. Egy olyan új világot, ahol megszűnik a magántulajdon, ahol senkinek sem lesz saját háza, autója, gyakorlatilag semmije”

– írják a programban.

A Great Reset, az új világrend tulajdonképpen egy olyan furcsa marxista kapitalizmust jelent, ahol az emberek helyett nem az állam, hanem a világot uraló szűk gazdasági–pénzügyi elit kezében összpontosul minden vagyon.

Ahogy a G7 cikke összefoglalja, a Great Reset mint összeesküvés-elmélet egy 2016-os videóval indult, és igazán népszerű csak akkor lett, amikor a Magyarországot megjárt, Orbánt is népszerűsítő Fox News-os műsorvezető, a konzervatív körökben rendkívül népszerű Tucker Carlson is átvette. Az elmélet, mint a G7 aztán megjegyzi, kezdett annyira elharapódzni, hogy a világ két legnagyobb hírügynöksége, a Reuters és a BBC fontosnak érezte, hogy külön cikkekben magyarázza el, hogy

a világot irányító elit nem szeretné elvenni mindenki tulajdonát.

Toroczkai már 2020 novembere óta terjeszti az elméletet, miután ő maga is elkapta a koronavírust, és mint interjúnkban is elmondja, állítása szerint elkezdett utánamenni, pontosan mi is ez az egész. (Aki a Great Resettel kapcsolatos összeesküvés-elméletre kíváncsi, kattintson ide, és fontolja meg újra, mennyire ad hitelt a Mi Hazánk ezzel kapcsolatos híreszteléseinek.)

 

Az Azonnali megkérdezte Toroczkait, vajon nem tartja-e komolytalannak, hogy a parlamentben mindenféle összeesküvés-elméletekkel foglalkozzanak, abban a parlamentben, amit ő szent helyként tisztel, mire azt válaszolta, aminek nincs alapja, vagy amit ő is túlzásnak érez, azzal nem fognak foglalkozni, mert nem szeretnék hitelteleníteni magukat.

Akkor legyen valami más

A Mi Hazánk a választások előtti utolsó héten is tartott egy utolsó ún. szabadságtüntetést, amin tüntettek az említett WHO-s szerződés ellen is. Toroczkai akkor úgy hirdette meg a tüntetést, hogy a média nem számol be arról, hogy a WHO 2021. december 1-jén úgy döntött, hogy egy olyan nemzetközi kötelező jogi érvényű szerződést szeretne aláíratni a kormányokkal, miszerint járványok esetén a WHO átvenné az irányítást az országok felett.

Ez azt jelenti, hogy a globalista Big Pharma, azaz a gyógyszermaffia által finanszírozott WHO vezetői, sőt akár a WHO korrupciós ügyekkel gyanúsított etióp vezetője is dönthet majd arról, hogy kötelező oltást rendelnek-e el Magyarországon, és hogy beoltják-e a magyarokat

– magyarázta Toroczkai. A Mi Hazánk szerint ez szuverenitáskérdés, és a tüntetéssel szeretne nyomást gyakorolni a kormányra, hogy ne írjon alá ilyen jellegű nemzetközi megállapodást.

 

A kiindulás, a Mi Hazánk elnöke és frakcióvezetője által emlegetett Big Pharma egyébként amolyan ernyőfogalom, a gyógyszergyárakkal kapcsolatos összeesküvés-elméletek gyűjtőneve is. A Big Pharma-összeesküvésekben közös, hogy

a gonosz szerepét, ahogy Toroczkai felhívása is jól szemléltette, a gyógyszeripari nagyvállalatok kapják,

a lényege pedig, hogy a gyógyszergyárak a profitmaximalizálás érdekében mindenre képesek. Minél nagyobb egy gyógyszervállalat ráadásul, annál gonoszabb is.

 

A Big Pharma-összeesküvések közé tartozik például, hogy a gyógyszergyárak azok, amik akadályozzák a homeopátia terjedését, vagy megfojtják a különböző alternatív gyógyászatokat, ahogy a Big Pharma-elmélete az is, hogy már régen megtalálták a rák ellenszerét, csak valamiért nem akarják megosztani a nyilvánossággal.

 

Ahogy bigpharmás összeesküvések közé sorolható az is, hogy a koronavírus elleni vakcinákkal Bill Gates, az amerikaiak, az oroszok és a kínaiak szeretnének csipeket belénk ültetni, ahogy az is, hogy az egészért tulajdonképpen az 5G-mobilhálózat a felelős. Egy kutatás szerint egyébként Olaszországban a felnőtt lakosság fele hisz valamilyen Big Pharma-összeesküvésben.

Akkor mit érdemes tudni Toroczkaiék állítólagos elméletéről?

Az Egészségügyi Világszervezettel kapcsolatban úgy általában fontos tudni, hogy jelenlegi formájában mindössze arra van felhatalmazása, hogy mindenféle egészségügyi iránymutatásokat, tájékoztatásokat, ajánlásokat tegyen, elvégezzen bizonyos felméréseket, aztán stratégiákat javasoljon, segítsen kidolgozni bizonyos kampányokat, összehozni bizonyos partnerségeket.

 

Mindezek mellett segíthet még tovább megszervezni bizonyos beszerzéseket, sőt időnként – már ha tud – a szállításokba is besegíthet, valamint koordinálhat fejlesztéseket és tárgyalásokat.

 

A Mi Hazánk tehát azt állítja, hogy ez, a szerintük kapzsi gyógyszergyárak által irányított WHO azt szeretné elérni, hogy az államok végre megadják neki a felhatalmazást, hogy egy újabb világjárvány esetében ő dönthessen arról, kinek és milyen vakcinát adnak például be.

 

Na, de mi történt 2021. december 1-jén?

A rövid válasz az, hogy: semmi.

Az Egészségügyi Világszervezet, ahogy itt is olvasható, 2021. december 1-jén arra jutott, hogy tárgyalásokat kezdenek arról, hogyan lehet hatékonyabban felvenni küzdelmet a világjárványokkal szemben. A tárgyalások célja pedig, hogy idővel megszövegezzenek egy olyan nemzetközi okmányt, ami segíthet a világjárványok jobb megelőzésében, illetve felkészültebbekké teheti az államokat.

 

Egy ilyen szerződés ötletét, mint itt írják, az EU-tagállamok kormány- és államfőit tömörítő Európai Tanács elnöke, Charles Michel vetette fel még a 2020-as harmadik Párizsi Békefórumon. A Párizsi Békefórum egyébként nem más, mint egy Emmanuel Macron által kitalált platform, ahol a nemzetközi piaci és az állami szereplők összegyűlhetnek megosztani egymással a tapasztalataikat és az eredményeiket, így erősítve az egymás közötti kooperációt.

 

A 2020. november 11-13 között tartott fórum központi témája nem is lehetett más, mint a koronavírus-válságra adható kollektív válaszok kitárgyalása. Michel akkor azt mondta, tanulnunk kell abból, ahogy a mostani járvány megütött minket, és javaslatot tett egy egyezményre, ami erősebbé teheti a járványok megakadályozására tett nemzetközi elköteleződést. A belga politikus azt szeretné, ha

az államok összehangoltabban tudnának fellépni.

Az egyezmény, ahogy az Azonnali már korábban megírta, a WHO égisze alatt megvalósult Dohányzás Ellenőrzéséről Szóló Keretegyezményt (WHO Framework Convention on Tobacco Control, röviden WHO FCTC) venné alapul. Ennek keretében a résztvevő 168 ország (köztük az összes EU-s tagállam, így Magyarország is) 2005 óta közösen dolgozza ki a dohányzás visszaszorítása érdekében a nemzetközileg alkalmazandó protokollokat és csomagokat, például a dohánytermékekre kivetett adó mértékéről, azok csomagolásáról vagy a leszokást segítő programokról.

 

Ennek mintájára egy nemzetközi pandémiaegyezmény keretében lehetne például

hatékonyabban megosztani egymással az államoknak a járványügyi adatokat,

könnyebben el lehetne dönteni, hogy az orvosi felszereléseket mely szereplőkhöz allokálják, de az egyezmény iránymutatásával akár olyan komplex kérdésekkel is lehetne foglalkozni, hogyan terjesszék és osszák el a résztvevők között az adott járvány elleni vakcinát.

 

Az azóta eltelt időben a világ vezető hatalmai és az uniós vezetők külön is többször megerősítették a szándékukat, hogy többoldalú, globális együttműködésre van szükség a jelenlegi és jövőbeli egészségügyi veszélyek kezelése érdekében, valamint megállapodtak abban, hogy a WHO keretében nemzetközi szerződést dolgoznak ki a világjárványokról, és előmozdítják a globális egészségbiztonságot.

 

2022. február 24-én aztán megint összeültek, hogy megállapodjanak a munkamódszerekről és a határidőkről. Sőt, a testület 2022. augusztus 1-jéig ismét összeül, hogy megvitassa a megállapodás előzetes tervezetével kapcsolatban elért eredményeket, de hogy átvennék a kormányoktól az irányítást, arról sehol nem esett egyelőre szó. A testület mindezek után 2023-ban eredményjelentést fog az Egészségügyi Világközgyűlés 76. ülése elé terjeszteni abból a célból, hogy 2024-ig el lehessen fogadni az okmányt.

 

(Via azonnali.hu)

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló