2024. április 19., Emma

Mindenki ügye

Micsoda? Tömeges felmondásokhoz vezethet az orvosok nagyarányú béremelése

MTI 2019.11.30. 00:00

Ellentmondásnak tűnik, pedig valahol logikus.

 

Az orvoskamarához intézett nyílt levélben fejezte ki csalódottságát az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvénnyel kapcsolatban a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK).

    

"Ezidáig azt hittük, hogy szolidárisan együtt képviseljük az egészségügyi dolgozó kollégáinkat. Most sajnos csalódottságunknak kell hangot adni. Reméljük, a Magyar Orvosi Kamara szolidaritást vállal velünk, nem fogadja el ilyen formában a törvényt és semmi esetre sem vesz részt a megvalósításában" - olvasható az MTI-hez kedden eljuttatott dokumentumban.
    

Emlékeztettek arra, hogy a törvénytervezet véleményezésére mindössze négy órája volt a köztestületüknek, amely a dokumentumot nem támogatta. Hozzátették, az elutasítás oka alapvetően nem a törvény mellékletében megjelentetett orvosi bértábla, hanem a joganyagban leírt elvárások, követelmények, amelyek szerintük a szakdolgozók számára előnytelen helyzetet vetítenek előre, és kedvezőtlen hatást gyakorolnak az egészségügyi ellátórendszer számos területére, bizonytalanná téve a betegellátást.
    

Balogh Zoltán MESZK-elnök az orvosi kamara elnökének, Kincses Gyulának címzett nyílt levélben azt írta, olyan jelentős módosítások találhatóak a jogviszonyra vonatkozóan, amelyek alapjaiban változtatják meg a szakdolgozók foglalkoztatásának gyakorlatát. Félő, hogy ezek a szakdolgozói humánerőforrás-hiány miatt ellehetetlenítik egyes intézmények működését, hiszen a többes jogviszony kérdése jelentősen szigorodik.

 


A magyar szakdolgozói kar jelentős része másod-, sőt harmadállás együttes fenntartásával tudja biztosítani azt az anyagi biztonságot, amit jogosan követeltek együtt a korábbi tárgyalásokon - tette hozzá.
    

A MESZK úgy véli, a bérrendezés ilyen egyoldalú formában és ütemezésben - a foglalkoztatás korlátozásokkal kiegészítve - tömeges megélhetési nehézségeket, pályaelhagyást, sőt országelhagyást eredményezhet.
    

Kiemelték: a hazai ellátórendszer fenntartása, valamint a koronavírus-járvány leküzdése nemcsak a magyar orvosok helytállásának köszönhető, hanem valamennyi egészségügyi dolgozónak és a szociális ellátásban dolgozóknak.
    

A kamara szerint az egészségügyi szakdolgozók rendkívül méltánytalan helyzetbe kerülhetnek, ha egyeztetés nélkül 2021-ben megszűnik a közalkalmazotti jogviszonyuk.

 

A bérrendezés nem érinti az ápolószemélyzetet. A törvény emellett büntethetővé tette a hálapénzt, és azt is kimondta, hogy csak "a kormány által kijelölt szerv előzetes engedélyével" létesíthetnek másik munkaviszonyt az orvosok.

 

Egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntethetik majd azt, aki hálapénzt ad

Kijött a hétvégén beharangozott törvényjavaslat, amely jelentősen átalakítja az egészségügyi rendszert. Megjelent hétfőn a parlament honlapján az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvénytervezet, ami az egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló személy jogállásának tartalmát határozza meg. A törvényjavaslat szerint három lépcsőben valósul meg az orvosok béremelése, először 2021-ben, majd 2022-ben és 2023-ban kaphatnak emelést az orvosok.

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló