Melyik kisvárosi kórház lehet ez, ahol az orvos szerint nincsenek elegen a koronavírusos betegekre?

Aggasztó hangfelvétel került nyilvánosságra, amelyet titokban rögzítettek egy kórházi folyosón.
„Elnézést, hogy nem tudtak közben telefonálni, ezt megértem. De nem tudok mást mondani, mint hogy mi igyekszünk. Nincs elég ember. A mi dolgozóink is kidőlnek, a mi dolgozóink is megbetegednek. Van, aki a havi munkaidőkeretét már tizedikén letudja, mert annyira sokat dolgoznak…” – ez hallható azon a Telex által megszerzett hangfelvételen, amelyiken egy meg nem nevezett, kisvárosi kórház orvosa beszél az elhunyt covidos betegek rokonaival.
A hangot egy 42 éves nő rögzítette telefonjával, és adta át a felvételt a Telexnek. Ő közel három órát várt a kórház előtt arra, hogy átvehesse elhunyt édesanyja személyes holmijait. Azt mondta, rajta kívül még 9-10 család állt sorban ugyanezért, köztük volt olyan is, aki már hat órája várakozott. Hozzájuk jött ki egy orvos, akitől kérdezni lehetett, és ekkor szabadultak el az indulatok.
A felvételen az nem hallható, de az orvosban azután pattant el valami, miután az egyik hozzátartozó félreértette, és azzal gyanúsította meg a doktornőt, hogy az édesapját idő előtt vették le a lélegeztetőgépről. „Én ekkor kapcsoltam be a felvételt, mert nem hittem el, hogy tényleg ordibálnak, miközben arra várunk, hogy kihozzák a tegnap elhunyt rokonaik kórházi cuccait”, mondta a Telexnek a felvételt készítő nő.
A felvétel egyébként még néhány nappal azelőtt készült, hogy Müller Cecília országos tisztifőorvos felszólította a kórházakat, engedjék be a rokonokat a haldokló covidos betegekhez.
Orbán Viktor: a kormány hétfőn dönt a karácsonyi és újévi szabályokról
A napokban eldől, hogyan ünnepelhetünk. Hamarosan, december 11-én lejárnak a korábban meghozott korlátozó intézkedéseink. Legkésőbb hétfő reggel, az operatív törzs ülésén döntéseket szeretnénk hozni. A karácsony és az újév kereteiről is döntést kell hoznunk, hogyan ünnepeljünk, hogyan lehetünk, hogyan nem lehetünk együtt. Megalapozott döntéseket kell hoznunk - közölte Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán közzétett videóban.
Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!