2024. október 3., Helga

Mindenki ügye

#magyarország #norvég alap #kormányhatározat #norvégia

Megüzentük! Megcsináltuk! A kormány határozatba foglalta, hogy a norvégok tartoznak nekünk 77 milliárddal. Mert a Soros

Szabadi Szabolcs 2021.08.06. 22:12

A feltételeket ugyan nem fogadják el, de a civil szervezeteknek járó 77 milliárd forintnyi eurót mégis követelik Orbánék.

Alaposan feldühítette a kormányt, hogy a civileknek szánt pénzek körül kialakult vita miatt végleg elvesztette a Norvég Alap 2014-2021-es forrásait, egész pontosan 77 milliárd forintot – írja a hvg.hu.

 

A pénteken megjelent Magyar Közlönyben ugyanis külön határozatot jelentettek meg, mely kimondja, hogy szerintük Norvégia megszegi az Európai Gazdasági Térségről (EGT) szóló megállapodásban vállalt kötelezettségeit, és rosszhiszemű eljárása miatt nem került sor a 2014–2021-es támogatási időszakban a Magyarországnak járó 214,6 millió euró támogatás kifizetésére.

Azaz, a kormány a határozatban azt rögzítette, hogy a Norvég Királyság tartozik Magyarországnak.

Most Varga Judit igazságügyi miniszternek és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszternek tájékoztatnia kell az Európai Unió intézményeit Norvégia "magatartásáról", Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszternek, Palkovics László innovációért és technológiáért felelős miniszternek, valamint Varga Mihály pénzügyminiszternek pedig felül kell vizsgálnia a Magyarország és Norvégia közötti gazdasági kapcsolatokat. Hogy ez pontosan milyen következményekkel járhat, az egyelőre nem világos.

 

Norvégia a héten jelentette be, hogy Magyarország számára többé nem elérhetőek a Norvég Alap 2014–2021-es forrásai, ezzel 77 milliárd forinttól esett el az ország. A vita abból fakadt, hogy Magyarország nem volt hajlandó elfogadni, hogy – ahogy eddig – most is a pályázaton legtöbb pontszámot kapott Ökotárs alapítvány kezelje a civileknek járó pénzeket, ami egyébként a teljes összeg körülbelül öt százaléka. Az indok szerint a magyar kormány azért fúrta meg a megállapodást, mert a szervezet mögött valójában Soros György áll.

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egerben láttam, hallottam csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló