2024. március 28., Gedeon Johanna

Mindenki ügye

Megszavazták a Budapest-Belgrád vasútról szóló törvényt, és 10 évre titkosították a projektet

2019.11.30. 00:00

A napokban a Gazdaságvédelmi Alapból már el is vettek 82 milliárdot, hogy a vasútvonal fejlesztésére csoportosítsák át.

 

A Fidesz-KDNP kétharmaddal megszavazta a "Budapest-Belgrád vasútvonal újjáépítési beruházás magyarországi szakaszának fejlesztéséről, kivitelezéséről és finanszírozásáról" szóló törvényt – számolt be az Index. A szöveg a Magyarország és Kína között létrejövő egyezmény tartalmát emeli törvényi erőre.

 

Tíz éves titkosítás

 

Mint az Index írja, az eddigi információk szerint az 1000 milliárd forintba kerülő beruházás 130 év alatt térülhet meg. Azonban a tisztánlátást nehezíti, hogy a beruházással összefüggésben megkötött szerződéseket, "és a szerződés előkészítésével, megkötésével kapcsolatos iratokban, valamint az ezekkel összefüggő döntések megalapozását szolgáló iratokban foglalt adatokat" a parlament külpolitikai és külgazdasági érdekekre hivatkozva 10 évre titkosította.

 

Ez lesz minden idők egyik legnagyobb magyar vasúti projektje, a magyar állam 15 százalékot biztosít, 85 százalékot pedig a kínaiak hiteleznek. A törvény értelmében kiemelten közérdekűnek minősül a beruházás, amelyet magyar oldalról Mészáros Lőrinc cégcsoportja fog lebonyolítani. A szavazás előtti összegző vitában Nacsa Lőrinc (KDNP) azt mondta, hogy Magyarország és Budapest logisztikai központ lehet a projekt megvalósulása után.

 

Orbán Viktor és Li Ko-csiang kínai kormányfő (Fotó: kormany.hu)

 

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára arról beszélt, hogy Paks2 mellett a Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztése a kormány másik nagy zöld projektje, és ha az ellenzék felelős klímapolitikát folytat, akkor támogatják ezeket.

 

Az államtitkár azt is elmondta, hogy az ellenzéki "híresztelésekkel" szemben a kormány idén nem 140 milliárdot, hanem csak 85 milliárdot költ a fejlesztésre. Az egyébként pár napja, a Magyar Közlönyből derült ki, hogy az idei költségvetésben 82 milliárd forintot csoportosítanak át a vasútvonal fejlesztésére a Gazdaságvédelmi Alapból.

 

Az ellenzék szerint nem szolgálja az ország érdekét a vasútvonal

 

Az ellenzék nem támogatta a törvényt. A jobbikos Ander Balázs szerint a projekt csak Kínának éri meg, mert így vasútépítési referenciájuk lesz Európában, az olcsó kínai áruk pedig ezen az útvonalon keresztül még jobban eláraszthatják Európát.

 

A szocialista Szakács László pedig azt mondta, a kormány mindig arról beszél, hogy nem akar hiteleket felvenni, de közben Kína és Oroszország hitelez az országnak, ami lassan felveti a politikai-gazdasági önrendelkezését kérdését is. Az ellenzéki képviselő megjegyezte: nem érti, miért ezekkel az országokkal csinálunk ilyen projekteket, és nem azokkal, akikkel egy szövetségi rendszerben tervezzük a jövőnket.

 

Varjú László (DK) szerint elfogadhatatlan a törvény, és elgondolkodtató, hogy a magyar kormány kiknek az érdekeit képviseli Európában, a kormányváltás esetén pedig a titkosított dokumentumok ügyére vissza kell térni.

 

Keresztes László Lóránt (LMP) felidézte, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter korábban azt mondta, a Triesztben épített magyar kikötő megfelel a magyar áruszállítás igényeinek, vagyis az ellenzéki politikus szerint a Budapest-Belgrád vasút magyar szempontból felesleges beruházás.

 

Itt az utolsó szög: a kormány elvenné az önkormányzatoktól a nagyberuházásokat

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló