2024. május 28., Emil Csanád

Mindenki ügye

Megindult az árzuhanás a lakás- és albérletpiacon, de mi a helyzet Egerben?

2019.11.30. 00:00

Bezuhant a kereslet.

 

Megindult az árcsökkenés az ingatlanpiacon, a múlt év utolsó negyedében az előző három hónaphoz képest már esett az új és a használt lakások ára is a KSH és az Ingatlan.com adatai szerint - írta az Index. Ehhez jön majd még a járvány okozta keresletcsökkenés, hiszen ez még bőven a járvány előtti időszak adatait jelenti. 

 

- Több lényeges változás is látható a lakáspiacon. A friss adatokból kiderül, hogy megállt a drágulás. Már a múlt év során látszott, hogy a befektetési célú vásárlók lényegében eltűntek a nagyvárosokból, az országos piacon pedig az évek óta tartó drágulás miatt az árak a tető közelébe értek. Ezt jelzi, hogy a múlt év utolsó három hónapjában az előző negyedévhez képest a használt lakások ára 3 százalékkal csökkent. Az újaké pedig 1,7 százalékkal ment lejjebb. - mondta el Balogh László az cégtől. A tranzakciók számáról még nincs végleges adat, de arra számít, hogy érezhetően alacsonyabb lesz tavaly, mint tavalyelőtt, kevesebb lakás talált gazdára.

 

 

- Azt látjuk, hogy a kínálati árakból a tulajdonosok nem igazán akarnak engedni, miközben a kereslet még a koronavírus nélkül is csökkenő tendenciát mutatott tavalyhoz képest. Ráadásul a járvány miatt sokan kerülhetnek anyagilag nehéz helyzetbe, ami szintén hatással lehet a kereslet fizetőképességére. Aki ténylegesen el szeretné adni a lakását, és másikba költözne, annak várhatóan engednie kell az árból. - mondta még Balogh.

 

Szerintük emellett a másik lényeges hatás, hogy a 2014-ben a lakáspiaci boom Budapest belső kerületeiből indult, részben a befektetési célú vásárlásoknak köszönhetően. Megnőtt ugyanis a kereslet a turizmusra épülő, rövid távra kiadó lakóingatlanok, azaz lényegében az airbnb-ztetés iránt. De a hosszabb távra kiadó lakásokra is fokozott igény mutatkozott. Emellé a lakosság pénzügyi helyzetének javulása, az alacsony lakáshitelkamatok szintén élénkítették a keresletet az ingatlanok iránt az elmúlt években.

 

 

 

A fővárosban nagyot zuhantak az albérletárak, mert megcsappant a turisták száma, azaz kevesebb a bérlő. Márpedig az albérletárak ilyen mértékű zuhanása a befektetési célra vásárolt ingatlanok értékét is csökkenti, ami a többi ingatlan eladási árait is mérsékelheti, főként a fővárosban.

 

A többi nagyvárosban, így Egerben is, ez a hatás kevéssé lesz érezhető, hiszen az egyetemvárosokban főként diákok és egyéb munkavállalók béreltek lakást többnyire hosszabb távra. Így ezeken a településeken egyelőre még nem is jelentek meg az albérletkínálatban nagy tömegben az üresen álló lakások, amik a bérleti díjakat és a lakások értékét lefelé húznák.

 

Összességében tehát csökkenhet a különbség a fővárosi és vidéki lakásárak között a következő időszakban. Az már hónapok óta látható, hogy a vevők erősebb pozícióba kerülnek, de ez most az árakat lefelé terelő hatás miatt fokozódhat. Baloghék egyébként az idén még tavalyinál is kevesebb lakáspiaci tranzakcióra számítanak, tovább folytatódhat a lassulás, a tulajdonosok pedig kezdhetnek versenyezni a vevőkért.

 

Lejtmenetbe fordult az ingatlanpiac: Egerben és a környéken is csökkenőben a lakásárak

A Budapesten kívüli teljes csökkenéshez képest Egerben és a környéken még nem érezhető akkora visszaesés. Még eget rengető zuhanások nincsenek, de már lehet érezni, hogy az ingatlanárak április közepére csökkenni kezdtek a februári, koronavírus-krízis előtti állapotokhoz képest - derül ki az Otthontérkép és az Ingatlantájoló legfrissebb adataiból.

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló