A szentesti enyhítés bejelentése után megrohamozták a boltokat itthon

Az ünnep előtti költekezés jó eséllyel eléri majd a tavalyi szintet.
Megrohamozták az üzleteket a vásárlók az elmúlt három napban, miután a kormányfő bejelentette, hogy szentestére felfüggesztik a 20 órától érvényes kijárási korlátozást – jelezték az iparági szereplők a Magyar Nemzetnek.
Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára elmondta: advent arany hétvégéje is erős volt, de hétfőn, kedden igazi rohamot tapasztaltak a legnagyobb üzletekben, főleg a bevásárlóközpontokban és az áruházláncoknál, ahol a korábbi években hasonlóan látványosan meglódult a forgalom közvetlenül szenteste előtt. A 24-i könnyítés ösztönzi a költekezést, mivel szenteste több idő marad az ünneplésre, többet esznek az emberek, többet ajándékoznak.
Tömegesen fogynak az élelmiszerek és napi fogyasztási cikkek, és ugyan még nem lehet összesíteni, de esélyes, hogy az ünnepek előtti kiadások elérhetik a tavalyi szintet
– közölte Vámos György.
Fotó: pixabay.com
Az idei karácsony előtti bevásárlási szezonban bár visszafogottabb volt az ajándékvásárlás, összességében mégis lendületben volt a kereskedelem, az aranyvasárnapot követően az utolsó héten pedig a tavalyi karácsonyi látogatottságot érzékelik a boltokban.
Az idősáv felfüggesztése óta kiegyensúlyozottá vált a napi forgalom, és ugyan még mindig 19 órakor zárnak a boltok, nem alakultak ki tumultusok. Az utóbbi, felfokozottabb napokban viszont már jellemző lett a sorállás a csemege- vagy a húspultnál, mivel eleve sokan vannak az élelmiszerboltokban. Erre az utolsó napon is fel kell készülni, egészen 24-én 14 óráig vagy sok helyütt délig várható, hogy zsúfoltak lesznek az élelmiszer-kereskedelmi egységek
– mondta a főtitkár.
Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!