2024. április 20., Tivadar

Mindenki ügye

#gyászhír #csűrös karola

Meghalt Csűrös Karola

Székely Zoárd 2021.11.24. 12:27

A Szomszédok Etusaként is ismert színésznő 85 éves volt.

Életének 85. évében elhunyt Csűrös Karola színésznő, érdemes művész – közölte a Madách Színház.

 

Csűrös Karola 1936. november 6-án született Budapesten. 1959-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, majd még ebben az évben a Győri Kisfaludy Színházba szerződött. Első jelentősebb filmszerepét a Két emelet boldogság című filmben kapta 1960-ban.

 

1962-től a budapesti Madách Színház művésznője, ahol öt évtizeden át a társulat tagja volt. 1962–1972 között vendégszerepelt a Bartók Gyermekszínházban is. A kezdeti naiva-szubrett szerepkörből hamarosan érett karakterszínésszé vált, ismertebb alakítása az Úri muri Rozikája, az Ahogy tetszik Céliája.

 

Férje, Horváth Ádám teleregényében, a Szomszédokban Etusként lett országosan ismert és népszerű. 

 

Művészetét 1993-ban Erzsébet-díjjal és Déryné-díjjal ismerték el, 2001-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét, 2006-ban Érdemes művész lett.

 

Csűrös Karolát a Madách Színház saját halottjának tekinti.

 

(Via ugytudjuk.hu)

 

Indexfotó: Illyés Tibor / MTI

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló