2024. március 28., Gedeon Johanna

Mindenki ügye

#koronavírus #járvány #iskola #nemzeti népegészségügyi központ #korlátozások

Megfontolandó az iskolák és plázák bezárása a Népegészségügyi Központ járványügyi vezetője szerint

2021.02.27. 10:19

Galgóczi Ágnes azt nyilatkozta, hogy ideiglenesen korlátozni lehetne a nyitva tartást.

Ahogy arról az Egri Ügyek is beszámolt, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete pénteken nyílt levélben kérte Orbán Viktort: rendelje el a digitális munkavégzést valamennyi köznevelési intézményben és a szakképzés területén a felfutóban lévő harmadik járványhullám miatt. Az Operatív Törzs ugyanakkor sajtókérdésre azt nyilatkozta, hogy a teljes zárást egyelőre nem tartják szükségesnek.

 

Ehhez képest – mint azt a 24.hu kiszúrta – Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője a kormánypárti Hír Tv-ben azt mondta, hogy a lépés megfontolandó.

 

Az Operatív Törzs tájékoztatóin is gyakran szereplő Galgóczi arról beszélt, hogy most a legfontosabb a kontaktusok számának csökkentése az emberek között. Úgy fogalmazott:

A közösségek találkozását kell csökkenteni, rendezvényeket már rég nem tartunk, de például az üzletek nyitva tartását esetleg egy kéthetes periódusra lehetne korlátozni azzal, hogy csak a létfontosságú élelmiszerüzletek, gyógyszertárak, bankok, posták maradjanak nyitva. Azt gondolom ez indokolt lenne, hiszen a plázákban az emberek ott vannak. Már egy ilyen rövid lezárási időszak is komoly eredményeket hozhat

Galgóczi Ágnes
Galgóczi Ágnes (Kép forrása: nnk.gov.hu)

 

Az iskolákról Galgóczi Ágnes azt mondta, a járványügyi adatok azt mutatják, hogy a gyerekek körében erőteljesen terjed a fertőzés, ezért valóban megfontolandó lehetőség lehetne, hogy egy rövid időre digitális oktatásra álljanak át az alsótagozatos osztályok is.

Most elég lenne egy kéthetes periódus, ezalatt a védőoltásokkal nagyon gyorsan tudnánk haladni. Ez így hatékony lenne és a járvány megfékezését szolgálná!

- nyilatkozta a szakember.

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló