Skip to main content
2025. április 21., Hétfő, Konrád névnap

2021. okt. 18. Hétfő, 00:03 | Karóczkai Balázs | Mindenki ügye

Márki-Zay Péter nyerte az előválasztás második fordulóját

A hódmezővásárhelyi polgármester lesz az ellenzéki összefogás közös listájának listavezetője, illetve miniszterelnök-jelöltje. (Cikkünk frissítve a szavazatszámlálás hivatalos végeredményével!)

azonnalipp

Október 10 és 16-a között tartották az ellenzéki előválasztás második fordulóját, ahova végül az első fordulóban három legtöbb szavazatot szerzett miniszterelnök-jelölt, Dobrev Klára (Demokratikus Koalíció), Karácsony Gergely (MSZP, Párbeszéd, LMP) és Márki-Zay Péter (Mindenki Magyarországa Mozgalom) jutott be, azonban már igen hamar elkezdett tárgyalni a két polgármester, hogy egyikük visszalép a másik javára, mivel úgy látják, Dobrev Klárával az ellenzéknek nincs esélye legyőzni a Fidesz-KDNP-t és Orbán Viktort.

Annak ellenére, hogy eleinte úgy tűnt, Karácsony javára léphet vissza a hódmezővásárhelyi polgármester, végül Karácsony Gergelynek kellett az utolsó pillanatban elrántania a kormányt, és visszalépnie Márki-Zay javára.

Az így talpon maradt jelölt kampánya viszont eléggé eldurvult, hiszen a jelöltek egymást vádolták azzal, hogy kollaborál a Fidesszel, hogy így mozgósíthassák saját szavazóit. 

márki-dobrev-fb
Fotó: Márki-Zay Péter / Facebook

A választás szombat esti végetértével vasárnap reggel kezdték el számolni a szavazatokat és ugyan csak este 10 után számolták meg az utolsó szavazatokat,

de Dobrev Klára már este 8 órakor gratulált Márki-Zaynak a győzelméhez. 

Az utolsó szavazat megszámlálsa után a hivatalos végeredmény szerint Márki-Zay Péter 371.560 szavazatot kapott, míg Dobrev Klárára 283.677-en, így Márki-Zay a szavazatok 56,71 százalékát, míg Dobrev a 43,29 százalékát kapta meg; Márki Zay több mint 87 ezer szavazattal kapott többet.

Ugyan az első eredményeknél úgy tűnt, hogy a DK EP-képviselője vidéken jobban mozgósított, mint Márki-Zay, azonban mind vidéken, mind a fővárosban több szavazatot kapott a hódmezővásárhelyi polgármester.

Ezt a cikket az Azonnali szállította. 

(Indexfotó: Tóth Csaba Tibor / Azonnali)

Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!