2024. április 20., Tivadar

Mindenki ügye

#fidesz #ellenzék #március 15

A Fidesznek sikerült párhuzamot vonnia a Habsburgok és a vírus között

ugytudjuk.hu 2021.03.15. 13:32

Nincs nemzeti ünnep emlékezésnek álcázott aktuálpolitizálás nélkül.

Orbán Viktor hétfőn levélben köszöntötte a világ magyarságát, és többek között azt írta,

a '48-as honvédek mai örökösei orvosok, ápolók, tudósok, rendvédelmi dolgozók, a fertőzés veszélye ellenére is mindennap munkába járó és hivatásukban helyt álló emberek tíz- és százezrei. Harcosok, akik fáradhatatlanul küzdik végig ezt a hosszú hadjáratot, hogy visszakaphassuk az életünket.

Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója pedig Facebook-oldalára feltöltött videójában úgy fogalmazott: A kokárda ma nemcsak a 48-as hősök szimbóluma, hanem jelképe a vírus elleni küzdelemnek is, és bár a járvány szétválaszt bennünket egymástól, tudnunk és éreznünk kell, hogy magyarságunkban külön-külön is együtt vagyunk.

Üresek az utcák és árván lobognak a nemzeti színű zászlók is

- fogalmazott.


Hangsúlyozta: 173 éve a Habsburgok rabigája ellen kelt fel a magyar, ma pedig a vírust akarjuk legyőzni, hogy végre visszakaphassuk a szabadságunkat.

 

Log into Facebook

 

"Akkor is és most is vállt vállnak vetve küzdöttünk, mert örök magyar igazság: együtt erő vagyunk" - mondta. Szerinte a kokárda éppen ezért ma nemcsak a 48-as hősök szimbóluma, hanem jelképe annak a küzdelemnek, amit a vírus ellen vívunk.

 

"És bár a járvány szétválaszt bennünket egymástól, tudnunk és éreznünk kell, hogy magyarságunkban külön-külön is együtt vagyunk" - zárta videóüzenetét Hollik.

 

Ellenzék: "Legyen béke, szabadság és egyetértés"

 

Az összefogás jegyében az ellenzéki pártok közös videoüzenetet készítettek a Facebook-oldalaikon a március 15-ei ünnep alkalmából.

A felvételen elsőként megszólaló Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke elmondta, az elmúlt 173 év azt mutatja, hogy a demokráciáért minden generációnak minden társadalomban újra meg újra meg kell harcolnia. "Megharcolunk veled együtt!" - jelentette ki.
    
Kanász-Nagy Máté, az LMP társelnöke úgy fogalmazott:

Amikor a nemzet nem szabad, akkor nem az számít, hogy miben különbözünk egymástól, hanem az, hogy mi köt össze minket.

kanasz-nagy-lehetmas
KanászNagy Máté (Kép forrása. lehetmas.hu)

 

"A mi közös feladatunk most (...) félretenni az apró vitákat és nézetkülönbségeket, hogy együtt összehangoltan és szervezetten vegyük fel a kesztyűt, amelyet a hatalom dobott elénk"  - hangsúlyozta Tordai Bence, a Párbeszéd országgyűlési képviselője.

 

Orosz Anna, a Momentum elnökségi tagja azt mondta, Magyarország jövőjében nincs helye cenzúrának, szétvert szerkesztőségeknek, elhallgatott rádióknak vagy bezárt napilapoknak, mert ahol nem szabad a sajtó, ott nem szabad a nemzet sem.

 

"Mi sem leszünk szabadok, ha nincs független igazságszolgáltatás, ügyészség és rendőrség" - mondta a Jobbik európai parlamenti képviselője, Gyöngyösi Márton, hozzátéve, a "törvény előtt ne fideszesek és nem fideszesek álljanak, mindenki legyen egyenlő, senki se állhasson a törvények felett".
    
Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke azt mondta: "ne szolgákra és urakra legyen osztva ez az ország, hanem mindenki kapjon egy esélyt". "Mi egy szolidáris és esélyteremtő országban hiszünk, ahol az állam mindenkiről gondoskodik" - tette hozzá.

 

Véget vetünk a magyar nép kifosztásának, visszaállítjuk Magyarországon a tisztesség hatalmát

- mondta Tóth Bertalan, az MSZP másik társelnöke. "Olyan országot építünk, ahol a becsületes munkát díjazzák, a tolvajokat és a csalókat pedig kisöpörjük oda, ahova valók" - jelentette ki.

 

Jakab Péter, a Jobbik elnöke úgy fogalmazott, olyan Magyarországot szeretnének, "ahol a közös vagyonunk nem veszti el naponta közpénz jellegét, az ország tönkretételét pedig senki nem nevezi nemzeti, keresztény kormányzásnak".

jakab-mti-koszticsák
Jakab Péter (Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)

 

"Ahol a hatalom nem akarja megmondani, hogy kik vagyunk, hogy mit nevezünk családnak, hogy a nők nem csak a konyhában vagy a szülőszobában nők, hogy partnerek vagyunk és egyáltalán lehet szabadon szeretni és vigyázni egymásra" - folytatta Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke.
    
Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke közölte,

olyan Magyarországot akarunk, ahol igenis számít, hogy ne tegyük tönkre a bolygót és megőrizzük hazánkat olyannak, amilyennek szeretjük.

"Ahol európainak lenni nem csak azt jelenti, hogy ezen a kontinensen élünk, hanem azt is, hogy nem érünk kevesebbet, mint bármely más európai, legyen szó a fizetésünkről, a nyugdíjunkról, az iskoláinkról vagy a kórházainkról" - mondta Kálmán Olga, a DK elnöke, majd arra buzdított, "legyünk ezekben is európaiak!".

 

Fekete-Győr András, a Momentum elnöke a videoüzenet végén kiemelte, "olyan Magyarországot akarunk, amely otthon a nemzet egészének, nem csak ennek vagy annak". "Ahol persze vitázunk és soha nem fogunk mindenben egyetérteni, de hisszük: csak együtt írhatjuk a magyar jövőt" - tette hozzá.

 

Via ugytudjuk.hu

 

(Indexkép: Mohai Balázs / MTI)

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló