Skip to main content
2025. július 15., Kedd, Henrik, Roland névnap

2021. márc. 24. Szerda, 12:05 | ugytudjuk.hu | Mindenki ügye

Már ötszáz önkéntes jelentkezett a koronavírus elleni harcra, patikusokat és tanulókat is várnak

A magyar kórházak továbbra is várják a bátor jelentkezőket.

Már ötszáz egészségügyi szakon tanuló, illetve ilyen végzettségű önkéntes jelentkezett a koronavírus-járvány elleni védekezés segítésére az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKF) hétfőn indított akciójában - közölte az OKF főigazgató-helyettese szerdán az állami tévében.
 

Takács Péter elmondta, hogy az Országos Kórházi Főigazgatóság jogelődje tavaly, az őszi második hullám idején hirdetett a mostanihoz hasonló akciót. Akkor több mint ezren jelentkeztek - emlékeztetett, megjegyezve, hogy az idei első napi adatból kiindulva a jelentkezők száma bőven meghaladhatja a tavalyit.

Úgy fogalmazott, hogy a szakképzése szerinti területen mindenki hasznos tud lenni a koronavírus elleni küzdelemben, ezért is várják az orvosok mellett gyógyszerészek, diplomás ápolók és egészségügyi tanulók jelentkezését is.

Takács Péter hangsúlyozta: jó pár területen, főként a "terhelt" északi régióban elkezdtek átszervezéseket az egészségügyben. Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Nógrád megyében "csúcson van" a kórházban ápoltak száma.

Az érintett területeken a rutinos egészségügyi munkatársak végzik majd a fertőzöttek intenzív kórházi ellátását. Az akcióba jelentkezők az átvezényeltek feladatait veszik át, esetenként szakrendelésben, illetve oltópontokon folyó munkában segítenek - tudatta az OKF főigazgató-helyettese.

A Országos Kórházi Főigazgatóság ezen a weboldalon várja a jelentkezéseket.

via ugytudjuk.hu

Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!