2024. április 19., Emma

Mindenki ügye

Magyarország a harmadik legszegényebb állam az Európai Unióban

2019.11.30. 00:00

Nem állunk jól az országok tényleges egyéni fogyasztásának összehasonlításában.

 

Némileg csökkent tavaly, de így is óriási maradt a különbség az Európai Unió leggazdagabb és legszegényebb országa, Luxemburg és Bulgária között, Magyarország egy kicsit javított, de még mindig a legszegényebb tagállamok között van – derült ki az Európai Unió statisztikai hivatala által kedden kiadott, a tavalyi végleges adatokat tartalmazó jelentésből, amelyet a Telex szemlézett.

 

A portál cikke szerint szinte minden országnál 1-2 százalékponttal mozdultak el az értékek 2018-hoz képest, így alig változott tavaly az országok sorrendje.

 

Vásárlóerő-paritáson számolva Luxemburgban az egy főre jutó GDP 260 százaléka volt az uniós átlagnak, míg az utolsó helyezett Bulgáriában 53 százalék.

 

A háztartások életszínvonalát jobban tükröző egy főre jutó tényleges egyéni fogyasztásban is Luxemburg az első (az EU-s átlag 135 százalékával) és Bulgária az utolsó (az átlag 58 százalékával). Mindössze 9 ország haladja meg az uniós átlagot, Luxembourg mellett Németország, Ausztria, Dánia, Belgium, Hollandia, Finnország, Franciaország és Svédország.

 

Magyarország tényleges fogyasztásban 2019-ben 67 százalékon állt, ami 1 százalékpontos javítás az előző évhez képest, de hazánk így is a harmadik legszegényebb ország az EU-ban.

 

 

Kép forrása Telex/Eurostat

 

(Indexkép: Daily News Hungary)

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló