2024. március 29., Auguszta

Mindenki ügye

#kormányinfó #egyetemek

Lemondtak az egyetemi alapítványi tagságukról a miniszterek

Pintér Bence 2023.02.09. 13:56

Ezt várják minden kormányzati tisztivselőtől, de az nem derült ki, hogy a polgármesterekre is vonatkozik-e ez.

 

Lemondtak tagságukról az egyetemi vagyonkezelő alapítványokban betöltött pozícióikról a miniszterek, és ezt várják minden kormányzati tisztviselőtől – jelentette be Gulyás Gergely a Kormányinfón. Az egyelőre nem világos, hogy a polgármestereknek, így pl. Dézsi Csaba András győri polgármesternek le kell-e mondani az alapítványi kuratóriumi tagságáról. De a miniszterek közül Varga Judit, Lantos Csaba, Lázár János, Varga Mihály, Nagy István, Szijjártó Péter és Navracsics Tibor már így tett.

 

A polgármesterek kapcsán a miniszter azt mondta, hogy ezen a fronton még várják a brüsszeli igényeket.

 

A sajtótájékoztató elején a kancelláriaminiszter elmondta: három napig ülésezett a kormány, stratégiai kérdésekben hoztak döntéseket, majd a törökországi földrengésről beszélt, amiről tárgyalt a kormány a héten. A mentésben résztvevő magyarok eddig 27 túlélőt mentettek ki. 156 ember és 26 kutya van Törökországban, magyar állampolgárságú érintett, sérült a kormány tudomása szerint nincs.

 

A kormány a gazdasági helyzetről is tárgyalt, szerintük Magyarország az Európát sújtó válság közepén is igyekszik teljesíteni azt, amit ígért: a 13. havi nyugdíjat a nyugdíjasoknak, és a dolgozóknak tett ígéretet is, szerintük az átlagos béremelkedés ugyanis magasabb volt, mint az infláció. Az idei év feladata, hogy letörjék az inflációt, és ne engedjék recesszióba süllyedni a gazdaságot; sőt Gulyás szerint nem kincstári optimizmus a másfél százalékos növekedés.

 

A kormány az ország energiastraégiájával is foglalkozott: a 2030-ig felvázolt tervben fontos szerepet kap az atomenergia és a megújulók is. Ha sikerül megszerezni az EU-s pénzeket, annak jelentős részét energetikára, hálózatfejlesztésre fordítanák. Az Ipari Parkok ellátását biztosító víziközmű-cégek energetikai fejlesztése elsődleges fontosságú – mondta Gulyás. Az energiaszuverenitást szeretné növelni a kormány.

 

A háború kapcsán Gulyás Gergely semmi újat nem mondott: a magyar kormány békepárti, azonnali tűzszünet és béketárgyalások kellenek, de a kancelláriaminiszter végig orosz agresszióról és az azt elszenvedő Ukrajnáról beszél, mely utóbbinak humanitárius, anyagi támogatást nyújtott Magyarország, illetve menekülteket is befogadott. Fegyvereket azonban továbbra nem küld az ország, és a szankciókat sem támogatja.

 

Az akkumulátorygyár-építések is szóba kerültek, ennek kapcsán Gulyás arról beszélt, hogy nem tartja életszerűnek társadalmi ellenállás miatt egy adott beruházás lefújását.

Az Új Szó Nálunk cikke szerint a miniszter azt mondta: „Az összes felvetésre világos, egyértelmű választ kell adni, s akkor nem lesz társadalmi ellenállás.”

 

indexkép: MTI/Koszticsák Szilárd

 

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egerben láttam, hallottam csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló