2024. március 28., Gedeon Johanna

Mindenki ügye

#facebook #arcfelismerés

Leáll az arcfelismeréssel a Facebook

Fehér Buda/ugytudjuk.hu 2021.11.03. 15:23

A hónap végéig több mint egymilliárd beszkennelt arcot törölnek a rendszereikből.

 

Több nagyobb változás is várható a Facebook életében az elkövetkezendő időszakban. A techóriás nemrég bejelentette, hogy a már ismert névről nemsokára Metára váltanak, Mark Zuckerberg cége pedig azt is megígérte, hogy a jövőben leállnak az arcfelismerésből származó technológiákkal.

 

A Facebook nagyjából egy évtizede kísérletezik arcfelismeréssel, az első körben először csak automatikusan felismertették az arcokat a rendszerrel, majd a felhasználóktól megkérdezték, hogy szeretnének-e más felhasználókat kapcsolni a képeken látható arcokhoz. A technológiát tovább fejlesztve később már automatikusan arra kérdezett rá a Facebook, hogy bejelöljük-e azt az ismerősünket, aki a képen szerepel.

 

A techóriás először a felhasználói élményt akarta megkönnyíteni, a folyamat során viszont 

megszületett a világ egyik legnagyobb arcképpel ellátott adatbázisa.

A Facebook ugyan csak a saját platformjain használta fel az adatbázist, harmadik félnek pedig nem értékesítették a begyűjtött adatokat, az elmúlt években egyre többen vetettek fel aggályokat azzal kapcsolatban, hogy milyen könnyen be tudja azonosítani az embereket a közösségi oldal. 2019-ben pedig 5 milliárd dollárra büntették Zuckerbergéket a privát szféra megsértése miatt.

facebook-pixabay
Kép forrása: pixabay.com

A New York Times most azt írja, a Meta vezetői átgondolták, hogy mennyire nagy segítség a felhasználóik számára az a néhány funkció, amely az arcfelismerésből származik. Végül arra jutottak, hogy az adatvédelmi aggályok túlságosan nagyok ahhoz, hogy folytassák a technológia fejlesztését.

 

A Facebook emellett megígérte azt is, hogy törlik azt a nagyjából 1 milliárd emberből álló adatbázist, amit az elmúlt egy évtizedben kiépítettek. A cég szerint decemberig kiürítik az arcképeket a szervereikről. Azt a szoftvert, amit erre építettek, vagyis a DeepFace-t viszont nem kukázzák, az arcfelismerő programot valószínűleg más termékekben, például telefonokban hasznosítják majd.

 

(Via ugytudjuk.hu)

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló