2021. október 25., Blanka Bianka

Mindenki ügye

#előválasztás #ellenzék #online szavazás

Több párt változtatásokat szeretne az előválasztás második fordulójára

Tarnay Kristóf Ábel 2021.09.28. 17:30

Három javaslattal élt az MSZP, a Párbeszéd és az LMP az előválasztás második fordulója kapcsán, melyet még nem biztos, hogy megrendeznek. Ebben többek között olyat javasolnak, amit néhány napja a lebonyolító aHang kampányigazgatója már kész tényként közölt.

azonnalipp

Akik interneten szavaztak az előválasztás első fordulóján, annak a második fordulón ne kelljen újra végigmennie az azonosításon, hogy ne kelljen másodszor is kivárnia a sort

– jelentette be javaslatát Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke a kedd délutáni sajtótájékoztatón, amit az MSZP, a Párbeszéd és az LMP közösen rendezett, és a három párt az előválasztás második fordulójára tett közös javaslatait részletezték.

 

Kunhalmi szerint ha nem kéne ismét azonosítaniuk magukat az online szavazóknak, akár meg is lehetne duplázni a második, kizárólag kormányfő-jelöltekről döntő voksolás online résztvevőinek a számát. 

 

Azok egyébként, akik az első fordulóban online szavaztak, a voksolás után arról kaptak értesítést, hogy abban az esetben, ha lesz lehetőségük a második fordulóra is leadni online a voksukat, erről kapnak e-mailt – ez tehát nem tette még egyértelművé, hogy szükség van-e újra végigmenni az okmányok videós azonosításán.

 

Ezzel szemben már egy lényegében eldöntött intézkedést javasolt ugyanezen a bejelentkezésen Tordai Bence a Párbeszéd országgyűlési képviselője, egyben a Budapest 4-es választókerületében a DK-s Kálmán Olgával a képviselőjelöltségért küzdő zöldpolitikus, aki

azt szeretné, hogy az előválasztás második fordulójára az egész ország egyetlen választókerületnek számítson, azaz függetlenül attól, hogy kinek hol van a bejelentett lakcíme, bárhol szavazhasson.

Ezt néhány napja Hajdú Gergő, az előválasztás technikai lebonyolításáért felelős aHang civil szervezet kampányigazgatója az RTL Híradónak már tényként állította, hogy így fog történni. 

 

A sajtótájékoztató harmadik résztvevője, a Budapest 1-es választókörzetben előválasztáson magát megmérettető LMP-s országgyűlési képviselő Csárdi Antal pedig

a második forduló időpontjának módosítására tett javaslatot; szerinte jobb lenne, ha a második fordulót október 9-e és 16-a között tartanák,

mivel ebben két hétvége is lenne, amely szerinte segíthet növelni az aktivistást – így a három párt azt szeretné, hogy az eredeti menetrend szerint október 4-e és 10-e közöttre tervezett második forduló ne csak később, de tovább is tartana egy nappal. 

 

A második fordulót egyébként abban az esetben tartják meg, ha a miniszterelnökjelölt-aspiránsok közül egyik sem szerezte meg az első fordulóban az abszolút többséget, ekkor a három legtöbb szavazatot kapó jelölt közül kell választaniuk az előválasztáson résztvevő szavazóknak.

 

A Kunhalmi által bejelentkezésében elsőnek nevezett idei előválasztáson elmondása alapján hétfő estig 574.942 ember szavazott, amelyet megköszönt nekik, szerinte ez azt mutatja, hogy az emberek „egy tízéves autoriter rendszerben igénylik a demokráciát és hogy beleszóljanak a közéletbe”.

 

Tordai megemlítette továbbá azt is, hogy az egyik kampányhelyszínén Szabó Tímeát, a Párbeszéd társelnökét állítása szerint megütötte egy Fidesz-szavazó; ennek kapcsán Tordai Orbán Viktornak azt üzente: „vonja vissza a csahosait”.

 

A sajtótájékoztató visszanézhető alább:

 

 

Ezt a cikket az Azonnali szállította.

 

(Indexfotó: pexels.com)

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló