Skip to main content
2025. július 15., Kedd, Henrik, Roland névnap

2021. ápr. 05. Hétfő, 14:41 | ugytudjuk.hu | Mindenki ügye

Közös videóban buzdítanak oltásra az ellenzéki pártok, válaszul a kormánypropagandára

A kormánypropaganda már egy ideje igyekszik oltásellenesnek beállítani az ellenzéket, amelynek vezetői most azzal cáfolnak rá erre a vádra, hogy mindenkit arra kérnek: éljen a védőoltás adta lehetőséggel. A pártelnökök egyúttal viszontvádakat fogalmaznak meg, amikor az Orbán-kabinet felelősségéről beszélnek.

Videóban álltak ki az oltás fontossága mellett az összefogásban részvevő hat ellenzéki párt – a Momentum, az LMP, a DK, a Párbeszéd, a Jobbik és az MSZP – vezetői.

Az ellenzéki pártszövetség álláspontja egyértelmű: az oltás az egyetlen módja annak, hogy legyőzzük a koronavírust, és visszakapjuk az életünket. Minden magyar, aki jelentkezik, kaphassa meg a védőoltást!

– írják.


Emellett arról is beszéltek, hogy miért Orbán felelőssége, hogy az elmúlt héten Magyarországon csúcson járt a halálozás. Ennek az ellenzék szerint oka az, hogy a 2010 óta hatalmon lévő Fidesz elhanyagolta az egészségügyet, nem volt önálló egészségügyi minisztérium. Kanász-Nagy Máté, az LMP társelnöke pedig arról beszélt, mennyi mindenre tudott a járvány kezelése helyett költeni az Orbán-kormány a vadászkiállítástól az alapítványokig, amelyekbe még a 2022-es választás előtt kiszervezik a közvagyon egy jelentős részét.

Orbán hiába próbálja újabb hazugságkampánnyal az ellenzékre kenni a felelősséget. A valóságban a teljes felhatalmazással rendelkező Orbán-kormány hibás döntései és felelőtlen mulasztásai miatt jutottunk oda, hogy mára már naponta több száz honfitársunk esik áldozatul a járványnak, és hogy a koronavírus következtében elhunytak összlétszáma átlépte a húszezer főt

– áll a videót kísérő posztban.

Arra kérünk mindenkit, éljen a védőoltás adta lehetőséggel. Mi is beoltatjuk magukat!

– zárul az írás.

Log into Facebook

Via ugytudjuk.hu

(Indexfotó: LMP Facebook-oldala)

Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!