Skip to main content
2025. február 16., Vasárnap, Julianna, Lilla névnap

2021. dec. 07. Kedd, 09:22 | Székely Zoárd | Mindenki ügye

Koronavírusban halt meg Kóbor János

Az Omega menedzsere erősítette meg a hírt.

Mecky haláláról egyelőre annyit tudok elmondani, hogy a koronavírus és annak következményei miatt ment el

– nyilatkozta a Blikknek Kóbor János halálával kapcsolatban Trunkos András, az Omega menedzsere. Az énekes hétfőn hunyt el 78 éves korában.

A lap emlékeztet, hogy a Mecky becenévre hallgató zenész egy hónappal ezelőtt került kórházba koronavírus-fertőzés miatt. A felesége vitte be, de Kóbor állapota hamar romlott.

Zsóka hívott reggel, majd zokogva csak annyit mondott a telefonba, „Meghalt Mecky”

– mondta a Blikknek Trunkos. A napilap megkereste az Omega többi tagját: az együttes dobosa, Debreczeni Ferenc Ciki sírva mondta, hogy nem tud nyilatkozni, a gitáros Molnár György Elefánt pedig a Blikktől értesült arról, hogy mi történt.

Mecky nagyon makacs volt, nem hitt a vírusban, ezért nem is oltatta be magát. Szomorú vagyok amiatt, hogy így döntött, hiszen most ott van a kislánya, és miatta kellett volna kötelességének érezni, hogy mindent megtegyen. A szívem szakad meg érte

– közölte a lappal Molnár György Elefánt, aki úgy tudja, hogy az énekes a kórházban végig mélyaltatásban volt.

Címlapfotó: MTI/Marjai János