Skip to main content
2025. július 17., Csütörtök, Elek, Endre névnap

2019. nov. 30. Szombat, 01:00 | EÜ | Mindenki ügye

Oltási terv: az már kiderült, hogy milyen sorrendben adják be a koronavírus-vakcinát itthon

Mutatjuk, ki hányadik lesz.

Szerdán az országos tisztifőorvos azt mondta, hogy az oltási tervet "hamarosan megfelelő formában" nyilvánosságra hozzák. Ujhelyi István szocialista EP-képviselő azonban szombaton arról beszélt, hogy a kormány többszöri kérésük ellenére sem adott érdemi tájékoztatást az oltási stratégiáról, ezért az Európai Bizottság elnökétől próbálja megtudni, milyen tervet adott le Brüsszelnek a magyar kabinet.

Ugyanakkor – mint a Portfolio írja – Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) honlapján már megjelent egy tájékoztató, amely az oltási terv alapján mutatja, milyen sorrendben kapják meg a magyarok a koronavírus elleni vakcinát.

A kivonat szerint az oltás a TAJ számmal rendelkező 18 év feletti állampolgárokat érinti, akik az elmúlt 6 hónapban nem igazolódott a fertőzés (függetlenül attól, hogy volt-e tünetekkel járó megbetegedés). Tehát aki a tavaszi hullámban esett át a koronavíruson, oltható, de a második hullámban megfertőződöttek egyelőre nem.

Az NNK azt írja, a tömeges oltásnál fel kell állítani egy prioritási sorrendet "az önkéntesség, és a COVID-19 koronavírus okozta megbetegedés szempontjából való veszélyeztetettség". Javaslatuk alapján a következő rend szerint adják be a vakcinát az embereknek:

1. az egészségügyben dolgozók (beleértve az adminisztratív feladatokat ellátó és takarító személyzetet is)

2. a szociális ellátásban dolgozók és szociális ellátásban részesülő személyekszociális ellátásban dolgozók és szociális ellátásban részesülő személyek

3. a fertőzés szempontjából kockázati csoportba tartozó 60 évesnél idősebbek

4. a rendvédelmi szervek azon dolgozói, akik munkájuk során közvetlen kapcsolatba kerülnek a lakossággal

5. 18-59 évesek, akiknél fennállnak a fokozott kockázatot jelentő alap/társbetegségek

6. Kritikus infrastruktúrában dolgozók (nem részletezik, hogy ez pontosan mit jelent)

7. valamennyi 18-59 éves, akik a fenti kockázati csoportokba nem tartoznak

A portfolio.hu cikke megjegyzi, hogy ez valóban csak egy kivonat, szűk szavú, nem teljesértékű tájékoztató anyag, mert alapvető információk hiányoznak belőle: nem derült ki például az egyes csoportok oltásának időzítése, időtartama, infrastrukturális kapacitások, HR-kapacitások, helyszínek.

Fotó: Ted S. Warren / MTI / AP

Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!