Skip to main content
2025. március 27., Csütörtök, Hajnalka névnap

2019. nov. 30. Szombat, 01:00 | MTI | Mindenki ügye

Koronavírus – Emberek, csillapodjunk! A végét járják a bolti eladók, túlhajszoltak és kevesen vannak

Hiába a folyamatos figyelmeztetések, hogy nem kellene, de nem csillapodik a bevásárlási láz.

Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke – a Magyar Nemzet szerdai cikke szerint – azt mondta, hogy már több mint két hete nem csitul a vásárlási láz: a veszélyhelyzet kihirdetése óta naponta elérik az év végi ünnepek előtti forgalom másfélszeresét.

    

Közölte, hogy a kormányzati figyelmeztetések ellenére záróráig több ezer vevő fordul meg a nagy egységekben. A boltok potenciális gócpontokká válhatnak a vírusfertőzés szempontjából – emelte ki.


Fotó: MTI    

Tartósan erős a nyomás a kereskedelmen, az iparcikküzletek délutáni bezárásának bejelentése óta ráadásul azokat az áruházakat is többen keresik fel, amelyek működése változatlan marad – jegyezte meg Bubenkó Csaba.
    

Úgy vélekedett, hogy szükséges a teljes nyitvatartási idő a napi fogyasztási cikkeket kínáló üzletekben, viszont a kiszolgálásban folyamatosan részt vevő, a nagy tömegek látogatása miatt a vírusfertőzésnek kitett munkavállalóknak is kell a védelem.
    

Azért, hogy fennmaradjon az ellátási lánc biztonsága, átmenetileg szabályozni lehetne az élelmiszert kínáló üzletek látogatásának körülményeit. De idővel arra is szükség lehet, hogy meghatározzák: egy alkalommal legfeljebb hány terméket szabad megvásárolni - hangoztatta Bubenkó Csaba.
    

Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára azt mondta a Magyar Nemzetnek, hogy két hete kezdődött a forgalom felfutása, és a dolgozóknak ma már nagyobb árutömeget kell mozgatniuk, mint az ünnepek előtti időszakban. Az érintettek nehéz fizikai munkát végeznek, a feladat sokkal több, mint valaha volt – hangoztatta.
    

Miután hétfőn bejelentették, hogy 15 órakor bezárják az iparcikküzleteket, a vevők ismét megrohamozták a boltokat. Az internetes vásárlási szokások is megváltoztak, az élelmiszerek rendelésekor például nagyon megnőtt a kosárérték, és a leadott igénylések száma többszöröse a korábbinak – mondta Vámos György a Magyar Nemzetnek.

Kényszerpihenőn - Így húzódott vissza Eger a koronavírus elől (DRÓNVIDEÓ)

Nincs már nyüzsgés, elmaradt a tavaszi pezsgés. Hiába a napsütéses, tavaszi időjárás üresek a város utcái, az egri vár falai között sem járnak turisták, az óvodák és az iskolák is lecsendesültek, környékükön most nem hallható gyerekzsivaj. Helyette csak a gyógyszertárhoz, illetve az élelmiszerboltokhoz állnak kígyózó sorok.