2024. április 18., Andrea Lima

Mindenki ügye

#kormány #koronavírus #járványügyi intézkedések #ellenzék

Péntektől vizsgálja a kormány koronavírus-járvány elleni intézkedéseit az ellenzék

ugytudjuk.hu 2021.02.11. 18:13

Többek az Orbán-kabinet járványügyi, gazdaságvédelmi és vakcinabeszerzésekkel kapcsolatos döntéseivel akarnak foglalkozni.

Pénteken 10.30-kor megkezdi munkáját az ellenzéki pártszövetség képviselői által megalakított Covid 2021 Vizsgálóbizottság. A testület célja, hogy képet adjon az Orbán-kormány koronavírus-járványban mutatott teljesítményéről, és átfogó jelentéssel járuljon hozzá a jövőbeli kihívások kezeléséhez.


A DK, a Jobbik, az LMP, az MSZP a Párbeszéd és a Momentum közös közleményében úgy fogalmaznak: A Covid 2021 Vizsgálóbizottság kiemelten foglalkozik majd a kormány járványügyi, gazdaságvédelmi és vakcinabeszerzésekkel kapcsolatos döntéseivel. Azzal, hogy az intézkedések valóban a magyar társadalom érdekét szolgálták-e, illetve milyen tanulságok vonhatók le azokból. A munkát független szakértők segítik majd; az első ülésen részt vesz dr. Ócsai Lajos, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal nyugalmazott főosztályvezetője, Várhegyi Éva, az MTA doktora, a Pénzügykutató Zrt. tudományos tanácsadója és Csörgics Gábor Mátyás, az Éjszakai Városért Egyesület alelnöke.

 

Mi a közös Kásler Miklósban, Müller Cecíliában és Mészáros Lőrincben?

 

Ugyancsak meghívást kapott a Covid 2021 Vizsgálóbizottságtól Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere, Müller Cecília országos tisztifőorvos, a Koronavírus- járvány Elleni Védekezésért Felelős Operatív Törzs tagja, valamint Mészáros Lőrinc vállalkozó.

 

Az ellenzéki pártszövetség öt országgyűlési frakciója, a DK, a Jobbik, az LMP, az MSZP és a Párbeszéd – a Momentum támogatásával – január végén rendkívüli ülés keretében kezdeményezte a parlamenti vizsgálóbizottság felállítását, hangsúlyozva: a magyar emberek életét és megélhetését érintő, javító kérdések túlmutatnak a pártálláson, így fontos, hogy a munkában a Fidesz-KDNP képviselői is szerepet vállaljanak. A kormánypárti képviselők azonban nem jelentek meg a rendkívüli ülésnapon, lépésükkel félreérthetetlenül üzenve: nem kívánnak hozzájárulni a pontos és felelős tájékoztatáshoz.

 

Via ugytudjuk.hu

 

(Indexkép: LMP / Facebook)

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló