Koronavírus – Egy hét alatt több beteg halt meg Magyarországon, mint az előző hónapokban összesen

Több mint ezer elhunytról számoltak be a napokban.
Drasztikusan megnőtt a koronavírusban elhunytak száma az elmúlt hét napban – írja a 444.hu.
Az Operatív Törzs jelentése szerint múlt vasárnap óta 1196 koronavírusos beteg halt meg, ez pedig – mint arra a portál rámutat – óriási ugrás, ugyanis szeptemberben összesen volt 162, októberben pedig 1021 áldozata a járványnak, vagyis a két hónap alatt 1183. Most viszont egyetlen hét alatt 1196.
A november 11-én bevezetett korlátozások hatásáról egyelőre nem lehet biztosat mondani. Az MTI beszámolója szerint Müller Cecília országos tisztifőorvos vasárnap a közmédiának azt nyilatkozta, hogy az intézkedések bevezetése után három-négy héttel jelennek meg az eredményeik, a halálozások esetében pedig ez az időszak még hosszabb lehet. Hozzátette: csupán a fertőzésszám csökkenése utáni harmadik-negyedik hétre várják azt, hogy az elhunytak számában is javulás mutatkozik.
A 444 cikke ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a napi fertőzések száma erősen függ a tesztek számától, és nem lehet tudni azt sem, hogy a gyorsteszteken kiszűrtek hogyan kerülnek be a rendszerbe. A most vasárnap jelentett 6697 új fertőzött a második legmagasabb szám, eddig ennél több csak egy héttel ezelőtt, szintén vasárnap volt. Mint a 444 írja, lehetséges, hogy ebben vannak egyben a jelentett gyorstesztes eredmények a heti szűrésről, de ezt pontosan nem tudni.
A portál egy táblázatba szedve megmutatta azt is, hogy alakultak az elmúlt két hétben a fertőzöttségi adatok. Eszerint a legnagyobb növekedé Hajdú-Biharban volt, ahol az elmúlt héten 52 százalékkal több fertőzöttről számoltak be, mint egy héttel korábban. A második legtöbb (34 százalék) Zala megyében volt, emellett 20 százalék fölötti volt az esetszám-emelkedés Heves, Somogy, Szabolcs-Szatmár-bereg és Fejér megyékben (szűkebb hazánkban egészen pontosan 24 százalék). Közben egyes megyékben nem növekedés, hanem csökkenés volt.
(Indexkép: Szigetváry Zsolt / MTI)
Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!